Belépés
Név:
Jelszó:
Címlap » Magazin » Események » Austrian Mopar Nationals, 2011

Austrian Mopar Nationals, 2011

Szöveg: Hoacin | Fotók: Béke, Kundi | 2011. július 4.

A hazai amerikai autózásra a Camaro, Firebird, Mustang hármas, illetve más GM modellek jellemzőek, és azt elmondhatjuk, hogy Moparból lényegesen kevesebb van. Éppen ezért évek óta tervezgetjük, hogy elmegyünk egy külföldi, kifejezetten Mopar találkozóra. Eddig Németország volt a cél, de sajnos az idei dátum pont Komárommal esik egy időbe, így valószínű, hogy idén sem jutunk el oda.

Viszont a zalaegerszegi találkozón Béke megemlítette, hogy az osztrák Mopar Nationals egy hét múlva lesz, Bécstől mintegy 100 km-re, ami annak a rendezvénynek lesz a folytatása, amin ő egy éve kint volt, és ez sokkal jobbnak ígérkezik. A fórumra be is linkelte a találkozó oldalát, amit átolvasva úgy döntöttünk, hogy itt bizony ott kell lennünk.

Az oldalon több meghirdetett autó és program is szerepelt, amiért érdemesnek láttuk ellátogatni oda. Többek között Richard Petty ’70-es Superbird, 392HEMI Cuda pályaautó, valamint az a ’66-os Coronet Dragster, amit a hazai közönség már láthatott Kiskunlacházán.

Eljött a hétvége. Koránkelés. Indulás. Békét felszedtük Győrben, azután irány a határ. A találkozó a Melk mellett lévő vezetéstechnikai pályán és az előtte elterülő füves placcon került megrendezésre. Nyolc körül meg is érkeztünk. Talán túlságosan is korán, de szerencsére már „vártak” minket. Az off parkoló mellett volt az osztrák V8cars fórum parkolója, ahol egyedül árválkodott egy Rambler Ambassador 343as?! motorral. Elindultunk a pálya felé, kiderült, hogy az egész ingyenes és csak becsületkassza van (hát igen, ez már nyugat :))

A korai érkezésünk ellenére már voltak osztrák Moparosok. Doc Stinger MOPAR Garage-e képviseltette magát néhány kemény vassal. Ezek többsége már járt Fertőszentmiklóson. Mire körbejártuk az autókat, újabbak és újabbak érkeztek, mi meg csak vigyorogtunk. Mi mást is csinálna az ember, mikor kettesével, hármasával érkeztek a Moparok. ’68-as Charger, ’70-es Duster, ’69-es Baracuda, ’67-es Fury, és így tovább.

Mire körbejártuk az új érkezőket, megint jöttek egy páran. Azután 10 körül kimentek a pályára, ahol egy Ramcharger festésű ’64-es Plymouth Belvedere volt a felvezető autó. Mentek egy pár kört libasorban, azután kiállt a pace car, és elkezdték jobban nyomni. Jó volt hallani és látni ezeket az autókat, hogy végre arra használják őket, amire valók.

Egy fél óra körözgetés után jött a gyorsulási verseny, ami úgy indult, hogy a célvonal végén felállt a Coronet Dragster, és ment egy tiszteletkört. Hosszú burnout, visszatolatás, és egy „gyenge rajt”. Utána felsorakozott a többi Mopar, és egymás ellen mentek egy párat.

Eközben folyamatosan érkeztek az autók. Sajnos az idő rosszabbra fordult, lehűlt a levegő, és elkezdett esni az eső. Szerencsére fél órán belül elállt, így néhányan kimentek driftelni a pályára.

A ’70-es Super Bee és gazdája nagyon érezték egymást, nem úgy mint az egyik Plymouth Valiantos, aki a célegyenes kanyarjában túl sok gázt adott, és kis híján odacsapta magát a falhoz. Szerencsére még épp időben elvette. Délután megismétlődött a körözgetés és a gyorsulási verseny.

A honlapon meghirdetett autók közül a Coronet Dragster valamint a 392-es Hemi Cuda volt jelen, de a Cuda nem ment, hiányzott egy pár alkatrésze. (pl. kardántengely :)) A ’70-es Superbird viszont sajnos nem jött el, de így is jelen volt kb. 60 Mopar, tehát nem unatkoztunk. Az autók többsége a ’60-as évek végét, ’70-es évek elejét képviselte. Az ’50-es évekből 1db autó jött, egy Imperial, míg a ’60-as évek elejéből néhány Valianton és a ’64-es Plymouth Wagonon kívül nem volt más.

Délután az osztrák V8cars fórumos parkolóban is megjelent néhány igen szép vas. Olds 442, Mercury Comet, porig ültetett ’58-as BelAir, stb.

Összegezve egy nagyon kellemes, nyugodt hangulatú találkozón vettünk részt, amire mindenképpen megérte elmenni. A képek magukért beszélnek, jövőre is megyünk. Köszönöm Békének a programot, valamint Kundinak, hogy levitt minket!

1 2 3 4 5 6 7 »

1 2 3 4 5 6 7 » [mutasd mindet]

címkék: moparnats (3), mopar (16), melk (2), ausztria (26), meet (697), 2011 (103)

» Szólj hozzá te is!

A legutóbbi hozzászólások

6.

Jó képek, jó kis beszámoló!

switch, 2011-07-30 22:33:08

5.

kurva jo lenne egyszer kimenni... mopar forewer!

fero, 2011-07-25 09:40:27

4.

Knud Tiroch Roadrunner GTX-e még mindig toppon van.

zapo, 2011-07-12 00:02:49

3.

Ehhez pelus kell!!!

M.Tom, 2011-07-09 21:19:46

2.

Jó,hogy ott voltál,jó,hogy fényképeztél.Jó hangulatot teremtett a gondozott gépek látványa!

Latyi, 2011-07-04 21:12:54

» Korábbi hozzászólások erre

» Olvass még!

Austrian Mopar Nationals, 2012

Filmes autók - Christine

1965 Plymouth Belvedere S/S

» Kapcsolódó cikkek

Austrian Mopar Nationals, 2012
Plymouth Barracuda, 1964
Mopar találkozó Kleinzell, 2010
Plymouth Scamp, 1971
1965 Plymouth Belvedere S/S

» Mai nap

19 éve, 1994-ben ezen a napon készült el az 1995-re teljesen megújuló Buick Riviera első példánya.

» Garázs

Legutóbb frissítve: tegnap 23:15

1995 Chevrolet Lumina

» Eseménynaptár

Következő esemény:
május 24. » 5. usav8.hu amerikai autos találkozó

» Fórum

ma 10:26
Utazás
ma 10:19
Napló
ma 10:16
Hirdetés figyelő

» Napló

ma 10:19
nemnulla hirdetést adott fel
ma 07:40
77vette hirdetést adott fel
2013-05-22 23:15
CaddyLacee módosította a garázsát
2013-05-22 23:14
CaddyLacee új autóval parkolt a garázsába
2013-05-22 22:37
nagygéza regisztrált

» Facebook



» Médiaajánlat     » Napló     » Oldaltérkép     » Szerzői jogok Copyright 1998-2013 v8cars.hu