Buick Electra feketén-fehéren


Szemtől szemben


Egy év eltérés gyártási időben...


...fényévek stílusban




Egymás mellett a 2008-as ACCH találkozón


Finom különbségek a homlokfalon


Párhuzamos vonalak


Melyik melyik?


Az Electra 1999 tavaszán


2000 nyár


Az emlékezetes üléshuzat


2002 április


Mattfeketén


Fekete műbőr belső


Az ebay aukció képei




Konténer indulásra várva


Itthon






Keret nélküli ajtók


Tárolórekesz az anyós lábánál - a Limited felszereltség eleme


Bordó plüss az üléseken


Fekete és fehér, két külön karakter

Egy magyar megszállottnak köszönhetően két nagyon hasonló Buick Electra három évtizeddel gyártásuk után születési pontjuktól több mint 7000 km-re, Budapesten találkozott.

Mielőtt elmélyülnénk a két autó történetében, érdemes elidőzni a típusnév törtélelmi gyökerei között, hiszen az több mint 30 éven át jelölte a Buick full-size prémium típusait.

Buick Electra 1959-1990

Az Electra elnevezés 1959-ben jelent meg először a Buick palettáján, a korábban Roadmaster és Limited névre hallgató csúcsmodellek Electra és Electra 225 megjelölést kaptak. A számsort az autó hosszából (225 inch = 5715 mm) származtatták, ami alapján a nagy Buick hamarosan a „deuce and a quarter” („kettő és negyed”) becenevet kapta. A zászlóshajó a Cadillac Fleetwood tetővonalát megöröklő Buick Electra 225 Riviera volt.

Az új modell húszévnyi nélkülözés után újra Indianapolis 500 felvezető autó címet szerzett a Buicknak, 1959-ben egy Electra 225 kabriót választottak a versenysorozat élére.

A típus 1961-re áttervezett generációjával elhagyták a fecskefarkakat, egy évvel később a számjelzés nélküli Electra típust és a Riviera jelzést is. 1963-ban ez utóbbi néven lépett piacra a márka jól ismert luxuskupéja.

Az 1965-ben induló harmadik generáció még tovább csavarta a neveket, az első évben megjelent az Electra 225 Custom, majd 1967-ben a Custom Limited. A kupék a kor divatos kólásüveg formáját kapták, a négyajtósok pedig hardtop kivitelben hódítottak.

A kezdeti 401 köbhüvelykes (6,6 literes) és a rendelhető 425-ös (7 liter) Nailhead V8-as után 1967-ben megjelent a 430-as, 1970-től pedig a valaha gyártott legnagyobb Buick motor, a 455 (7,5 literes) került az Electrák orrába.

A negyedik generáció 1971-ben indult, és hat évet élt meg az 1977-es méretcsökkentés előtt. Az évről-évre áttervezett modell kerek fényszóróit 1974-ben szögletes keretbe bújtatták, ezzel teljesen egyedi frontmaszkot hozva létre. Szintén 1974 újdonsága volt az első ülésen utazókat védő légzsák és a Max Trac névre hallgató kezdetleges kipörgésgátló is.

Érdekes történelmi adat, hogy az amerikai-román viszonyok kedvező alakulását látva Richard Nixon amerikai elnök egy fekete 1974-es Electra 225-tel kedveskedett Nicolae Ceausescu román államfőnek. Az autót Ceausescu bukása után egy évtizeddel, 1999-ben árverezték el.

1975-ben köszöntött be a szögletes fényszórók kora, ezzel egyidejűleg az autó eleje faltól falig érő hűtőrácsot kapott. Az áttervezett C oszlopba fix üveget integráltak. Közel 6 méteres hosszával az 1975-ös Electra volt a valaha gyártott leghosszabb Buick.

Az Electra 225 és a magasabb felszereltségi szintű Limited kivitelen túl megjelent a fényűző Park Avenue csomag, amely a belső térre koncentrált. Nem volt megszokott a kategóriában, mégis számos autó készült teljes méretű középkonzollal, ami ötszemélyesre szűkítette az utasteret.

Kizárólag ebben az évben volt rendelhető a Park Avenue Deluxe kivitel, ami a létező összes extrát belezsúfolta az Electrába. A csomag nem volt népszerű, mindössze 37 megrendelés érkezett, 1976-ban már nem is szerepelt a listán.

1976 újabb mérsékelt áttervezést hozott. Az új hűtőrács már nem ért ki a fényszórók alá, a kiugrások helyét átlátszó búrájú irányjelzők foglalták el. Az Electra kupékba napfénytetőt is lehetett rendelni.

Az üzemanyag-takarékosság jegyében átdolgozták a 455-ös főtengelyét, karburátorát és gyújtását, az autó hosszabb végáttételt kapott és csökkentették tömegét is. A módosításokkal elért 3 mpg országúti fogyasztás csökkenést maguk a GM mérnökei sem értékelhették óriási sikerként.

1977-ben új korszak kezdődött, a takarékosság első áldozatai a GM legnagyobb autói voltak. Az Electra 25 centit rövidült, de próbálta megtartani formavilágát. A legendás 455 helyett a Buick 350-es (5,7 literes) motorja volt a szériafelszereltség része, a nagyobb rendelhető motor az Oldsmobile eredetű 403-as volt.

1980-ban eltűnt a rövid életű 403, az alapmotor a 4,1 literes (252 cu.in.) hathengeres lett. Ebben az évben tűnt fel először a 350-es dízel a kínálatban. A 350-es benzines még egy évig húzta, hogy átadja helyét az Oldsmobile 307-esének.

1981-ben eltűnt a típus védjegyének számító négy ventiport nyílás az Electra oldaláról, egyedül a Park Avenue modell díszlécén maradt némi utalás a legendás múltra. Három évvel később, 1984 áprilisában teljesen leállt a hátsókerék-meghajtású Electrák gyártása. A Buick Estate Wagon nagy túlélőként még hat évig készült a GM full-size platformján.

Az Electra név még öt évig élt, a Buick 1990-ig elsőkerék-hajtású V6-os autóit forgalmazta ezen a néven.


A fekete

Ákos sokáig egy 240-es Volvo kombit hajtott, ennél keresett nagyobb és kényelmesebb családi autót napi használatra. Rá kellett ébrednie, hogy ilyet már csak a full-size amerikai autók között fog találni.

Már a legelső kiszemelt áldozat is egy Electra, egy 1980-as Estate Wagon volt. A feltételeknek megfelelt, a Volvo eltörpült mellette, de a vételárban nem sikerült megállapodni. Ákos egy 1981-es Ford Country Squire mellett döntött. A benzin-gázos kombi jó vételnek bizonyult, a család örömmel és problémamentesen használta 3 évig. Talán még most is meglenne az öreg Ford, ha néhány évvel korábban, még a méretcsökkentések előtt gyártották volna.

De megérett a gondolat, visszább kell lépni az időben, a kombit le kell cserélni egy a hetvenes évek elejéről, közepéről származó full-size-ra.

Néhány éve még nem volt a maihoz hasonló kínálati piac, nem volt hosszú a szóba jöhető autók listája: 1972-es Chrysler Newport Royal - elkelt, 1971 Ford LTD - átírási problémák, 1973 Oldsmobile Custom Cruiser (Kuszti) - túl nagy projekt, 1974 Chevrolet Impala SW (Bojler) - nem az igazi. Valami mindig hiányzott.

Aztán a korábbi találkozók fényképeit nézegetve megakadt Ákos szeme egy nagy piros-fekete brutális tepsin. Emlékezett rá, hogy többször látta, emlékezett a csúnya, tehénmintás ülésre, emlékezett, hogy a karosszéria és a fényezés is hagyott némi kívánni valót maga után. Emlékezett arra is, hogy látott régebben egy hirdetést egy hasonló, halványsárga autóról. Hamar kiderült, hogy a két autó valójában egy, mégpedig egy 1976-os Buick Electra 225.

A tulajt sikerült előkeríteni, de már egyáltalán nem akart megválni az autótól, pedig az akkor már egy éve állt a kertje végében, gazzal benőve. Ákos meggyőzőképességét dicséri, hogy mégis sikerült megszerezni a járművet, ráadásul az LTD eladásával sem kellett időt húznia, az eladó beszámította. Meglett hát az első igazi nagyvas, amiről rövid átvizsgálás után kiderült, hogy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy külseje mutatta.

Ez az Electra a méretcsökkentés előtt, de már az olajválság kirobbanása után készült. A visszafojtott big block menetteljesítményei nem szárnyalják jelentősen túl az LTD-ét, de egy 455 azért csak 455. A B oszlop nélküli Hardtop Sedan által nyújtott krúzolási élmény pedig kategóriákkal feljebb van annál, amit a szögletes kombi nyújtott.

Mivel az Electra a Buick zászlóshajója volt, még az alapmodell is komoly szériafelszereltséggel büszkélkedhetett, az első tulajdonos pedig bátran szemezgetett az opciós listáról: Automataváltó, változó áttételű szervókormány, szervó rásegítésű fékek, tempomat, sperrdiffi, klíma, elektromos ablakok elöl-hátul, elektromosan állítható műbőr padülés, belülről állítható tükrök, gombnyomásra nyíló csomagtartó.

Az eredetileg barna autó múltjáról nem sokat tudunk. A GM new jersey-i üzemében, Lindenben gördült le a gyártósorról, évek óta rója hazánk útjait, Ákost hat éve szolgálja. A napi közlekedésben szerzett sebeinek eltűntetése után legutóbb mattfekete színt kapott.

A fehér

Néhány évnyi Buickozás elteltével fogant meg Ákos agyában a gondolat, hogy szép dolog a big block és az óriási kasztni, de még szebb lenne, ha tényleg szép lenne. Az utak, a többi közlekedő, a vandálok, egyszóval a mindennapos budapesti használat nyomot hagy még egy ilyen masszív szerkezeten is.

Egy komplett felújítás időigényes, gyakran kalandos feladat, ráadásul az autót leállítani nem lehetett, a családnak járműre volt szüksége. Az ebayt nézegetve született meg a nagy ötlet: a „daily driver” mellé behozni egy esztétikailag korrekt állapotú ugyanilyen autót. Az új megőrizheti szépségét, a régi pedig harcolhat tovább az utakon. A káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik.

Nem kellett sokat várni rá, hogy az aukciók között feltűnjön egy elérhető árú 1975-ös Electra Limited Park Avenue. A fehér autó nem volt hibátlan, de az eladó leírása alapján megfelelt a feltételeknek, némi ráfordítással OT képesnek tűnt. Az üzlet hamar megköttetett, de a Kentuckyban leesett óriási hó miatt a szállítás csúszott.

A várakozás közben nem szakadt meg a kapcsolat az eladóval. Kiderült róla, hogy egy autóbolond ügyvéd, akinek Electra imádata még gyermekkorából ered. Egy kék 1975-ös Electra Limited Park Avenue volt a családjuk autója, de amikor Németországba költöztek, az apja nem vitte magával az európai utakhoz mérten nagy autót. A kisfiú eldöntötte, hogy majd ha teheti, vesz egyet magának.

Elhatározását meg is valósította, folyamatosan változó gyűjteményében legalább a tizedik Electra volt az aukcióban kínált jármű.

A fehér Electra négy hónap várakozás után érkezett meg, és az utazás közbeni sérülése ellenére is jó bőrben volt. Az eladó korrekt leírást adott, mindössze néhány gyors projekt volt szükséges a biztonságos üzemeltetéshez: vízpumpa csere, új akkumulátor, új gyertyák, futómű felújítás.

A meglepetést tehát nem az autó állapota okozta, hanem hogy Ákos egy ugyanolyan autót várt, mint a meglévő Electra 225-je, mégis egy teljesen más karakterű, menettulajdonságaiban, komfortfokozatában is eltérő autóhoz jutott.

A Park Avenue nem csak megjelenésében tűnik sokkal elegánsabbnak, az utazási, vezetési komfort is sokkal magasabb, mint a 225-ben. Ez a széria jobb hangszigetelést kapott, extra vastag szőnyeg került a padlólemezre, az utastérbe beszűrődő zajokat gyakorlatilag megszüntették.

Az autó az útegyenetlenségeket fel sem veszi, szinte mindegy neki, hogy gidres-gödrös, macskaköves út vagy autópálya van a kerekei alatt, szépen suhan, miközben a gyári kipufogórendszer csendesre tompítja a 7,5 literes v8-as hangját.

Az eddigi életét Amerikában töltő autón minden gyári, illetve szakműhelyben szervizelt. Ez az Electra mentes az évtizedeket Magyarországon töltött autók gányolásaitól. Eredeti a fényezés, láthatóak a gyárban felragasztott matricák (pótkerék, emelési pontok, stb.) A motoron rajta az összes vákuumcső és minden kiegészítő, ami az emissziós szabványok miatt rákerült.

A Park Avenue belseje teljesen gyári, látszik, hogy kímélték. Kora ellenére sincsenek szakadások, foltok a finom plüss kárpiton, egyedül az ajtók könyöklőit javították. A könyöklő anyagának elöregedése sajnos típushiba.

A korabeli katalógus alapján ez az első évjárat, amit felkészítettek az ólommentes üzemanyagra. Szintén 1975 újítása volt, és ebbe az Electrába bele is került az automatikus ajtózár. A váltót D-be húzva a rendszer aktiválja a központi zárat.

A feketéből ismert extralistát itt vinyl top, cornering light („kanyarlámpa”), állítható kormány, időzíthető ablaktörlő kapcsoló, és szabályozható fényerővel megvilágított napellenzőbe épített sminktükör egészíti ki.

A ’76-ossal ellentétben a fehér Electra életútja pontosan dokumentált. Az első tulaj pedáns ember volt, az autóhoz kapcsolódó minden számlát és egyéb papírt megőrzött. A közel egy kilónyi összegyűjtött irat betekintést nyújt a múltba:

Rudolph Beyer és neje 1975. szeptember 18-án látogatták meg bankjukat, hogy feltérképezzék pénzügyi helyzetüket az autóvásárlás előtt. Szeptember 24-én fizették ki az autót és rendelték meg a házhozszállítást $137,77 fejében. Az Electra szeptember 26-án érkezett meg, és leváltotta a család 1972-es Centurion Coupe-ját, amit $3400 értékben számítottak be az új autó 8743 dolláros árába.

A nagy papírhalomban ott az összes szervizszámla, a rádió beszerelésének a számlája, a vonóhorog felszerelésének dátuma, dokumentumai. És ott az összes tankolási blokk onnantól kezdve, hogy megvették az autót. Mindegyiken feltüntetve az éppen aktuális mérföldszámláló állás, megjelölve, hogy vontattak-e vele. 1975 óta!

Ezek alapján kiszámítható akár a fogyasztás is, sőt, ha valaki nagyon ráérne, akkor a blokkokon szereplő kutak alapján pontosan berajzolhatja egy térképen, hogy mikor merre járt az autó. Hihetetlen.

Hogy a másik autó eközben merre futott, senki nem tudja. A két autó motorja hiába egyezik meg jóformán teljesen, a harminc év alatt mindössze 89.000 mérföldet megtett ’75-ös azért egy hajszálnyival jobban megy.

Fekete és fehér, két külön karakter, mindenki kiválaszthatja, hogy melyik stílus áll hozzá közelebb. Az elegánsabb Park Avenue fehér színével és bordó vinyl topjával a gyári stílus kedvelőinek tetszését nyeri el, az egyszerűbb kinézetű napi használatú, mattfekete romboló a vagányabb típusúakból vált ki elismerő pillantásokat.

Ákos időközben a hatvanas évek formái felé fordult, a Buick Wildcat vonalaiba szeretett bele. Álmának megvalósításához el kell adnia az Electrákat, így az autók útjai hamarosan ismét külön válnak. Persze egy-egy találkozón valószínűleg újra keresztezik majd egymás útját.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • MoparMan.:

    !pacsi !usa örülök, hogy hozzád került! mindent megcsinálsz amire nekem

  • dericar:

    Leárazva 2millióra!!!! !kép=comments/2017-04/58fbb39c6bd41.jpg

A lap tetejére