 | ’98-ban teljesen üres zsebbel elkezdtem autós hirdetési újságokat vásárolni, hogy ennyivel is közelebb legyek az autóvásárláshoz. Akkor még nem célirányosan kerestem, a kitétel az volt, hogy ne legyen kicsi. A sok hirdetés között találtam egy USA autós találkozóról szólót :) ahol volt egy pár „nem kicsi” autó. Szerelem volt ez első látásra! Onnantól kezdve már tudtam mit akarok. |
 | 6 év múlva sikerült is megvennem az első autómat, amire az első évi fizetésem rá is ment. Ő volt az. Több mint 1 évig napi használatban volt, szinte mindenhova vele mentem. |
 |
'73-as hirdetések |
 | 2000-ben már ismerkedtem a típussal :) |
 | 2005. őszén beszereztem az Impalát. Egész télen a garázsban porosodott, együtt vártuk a jó időt. Minden nap ránéztem, hetente beindítottam, tervezgettem a tavaszi, nyári autózgatást. |
 | Nagy nehezen, de idén is eljött a tavasz. Végre elő tudtam venni az autómat, lemoshattam, kitakaríthattam, törölgethettem, vezethettem. |
 | 2004-ben veteránminősítés után került az autó itthon forgalomba, így nagyobb változtatásokat nem lehet rajta eszközölni. Bár nem korhű, de nekem jobban tetszik króm felnikkel. |
 | A kipufogó sem teljesen gyári. |
 | H-pipe. |
|