Ez az 1983-as Firebird lett életem első amerikai autója. Egy barátommal közösen vettük játszóautónak. A forma megtetszett, a v8 brummogása szintén. Sajnos egyáltalán nem volt jó állapotban, mint a hazai 3rd gen-ek többsége. A korábbi tulajai nem sokat költöttek rá, és rendesen leharcolták. Rengeteg hibát láttunk rajta még mi is, pedig nem vagyunk autószerelők:) Valószínűleg pont ezért vettük meg. Igazából megsajnáltuk, és eldöntöttük, hogy rendbe hozzuk, ismét szép és erős lesz.

Mivel sok ideje egyikünknek sincs, nem sokat értünk az autószereléshez, Szentesi Pistit pedig ismerte egy barátunk ismerősének a szobatársa, egyértelmű volt, hogy hozzá toljuk a beteg madarat gyógyításra. Nem egy kétnapos projekt kezdődött.. Mndenről kiderült, hogy rossz, menthetetlen, stb. Futómű, fék, a teljes hajtáslánc felújításra szorult. Motorral nem sikerült zöldágra vergődni, így kiszedték azt is. Osztottunk-szoroztunk, és az eredeti 305-ös felújítása helyett egy 350-est épített és szerelt vissza Pisti. Szívósort (Edelbrock air-gap), karburátort (Edelbrock 750 cfm) Malibu Tomi (HEB) hozta reális áron.

Technikailag itt tart most az autó, már csak a váltó és a kardán van hátra:) Itt jegyzem meg, hogy pénzünk most sajnos nincs továbblépni ez ügyben, de így is használható, csak a motor erejét nem nagyon bírják az említett egységek. Talán télen folytatódik.

A beltér sem maradt változatlan, kárpitos vette kezelésbe. Új ajtópanelt készített, áthúzta a tetőt, napellenzőket, könyöklőt. Kevés hímzés is került ide-oda. Műanyagos rendbe hozta a műanyagokat, majd amit lehetett flokkoltunk-kékre. Mivel az autó kék, a belsejével is ez után mentünk. Kék, szürkéskék lett minden. Szerintünk szép. Került még be egy hi-fi is. Első szett, erősítő, mélynyomó. Szépen szól, de a motor sokszor elnyomja. Sebaj.