Miközben az autógyárak többsége egyre jobban belesüpped a válságba, egyelőre úgy tűnik, hogy a Ford lassan kezdi visszanyerni régi erejét: 2009 harmadik negyedévében 5%-kal több új autót értékesítettek a konszern márkái az Egyesült Államokban, mind a tavalyi év hasonló időszakában. Négy éve ez az első alkalom, hogy a vállalat növekedést tudott produkálni negyedéves összehasonlításban.
A júliusi eladások 2, míg az augusztusi számok 17%-kal voltak nagyobbak, mint 2008-ban, szeptemberben viszont 5 százalékos volt a visszaesés tavalyhoz képest. Ez a hirtelen változás leginkább a Cash for Clunkers programnak tudható be, melyből a Ford sokat profitált, a statisztikák szerint a program keretében leggyakrabban vásárolt típus a Focus volt, de a kompakt SUV Escape is kiemelkedően kapósnak bizonyult. Mivel augusztus végén a elfogyott az akcióra szánt pénz, az egész piac megroggyant, de a 5 százalékos visszaesés ebben a mezőnyben pozitívnak ítélhető.
A sikeres negyedév főleg ennek a két modellnek köszönhető, az Escape népszerűsége 48%-kal, a Focusé 35%-kal nőtt az USA-ban. Nem elhanyagolható a Ford Fusion sikere sem, melyből 67%-kal több kelt el, pedig kifutó modell, a 2010-es modellévnek teljesen új szériával fut neki a cég. Külön kiemelendő, hogy a konszern hibrid autóiból (Fusion/Milan, Escape/Mariner) 239%-kal többet vásároltak, mint 2008 harmadik negyedévében – igaz, ez még mindig csak 12.186 darabot jelent, miközben a Ford összeladása meghaladta a 445 ezer kocsit.
Felemás szeptember
A Ford Motor Company összesen 114.241 kocsit adott el szeptemberben. Ennek túlnyomó többségét az anyamárka adta, míg a Mercury, a Lincoln és a Volvo csak 14%-kal részesül a mennyiségből. A legjobban a svéd testvér teljesített, 16 százalékos növekedést ért el, bár így is a negyedik a rangsorban. A Mercury tovább küzd a fennmaradásért, de ehhez többet kéne nyújtania, mint kistafírozott Fordokat, jelenleg a Lincoln több autót értékesít, mind a hajdanán évi több százezer autót gyártó középkategóriás márka.
A legnagyobb sikert a nemrég bemutatott Taurus érte el, 60%-kal több fogyott belőle, mint 2008 szeptemberében. A vonzó full-size autóhoz nagy reményeket fűz a cég. A Mercury-rajongók számára rossz hír, hogy a típus történetében először nincs testvérmodellje a Sable személyében, melynek gyártását még májusban leállították. Jó eredménnyel zárt a Fusion és a Flex is, és valamelyest kezd magához térni az Explorer is, bár az egész évet tekintve utóbbi modellnél csak a full-size Expedition teljesít tragikusabban. A kifutó Taurus X-ből már csak a visszamaradt készleteket árusítják ki, a legendás Crown Victoria mennyiségének megfeleződése pedig annak köszönhető, hogy már a flottavásárlók számára is kezd elavulttá válni a modell - hiszen már jó 10 éve van a piacon.
A Lincoln esetében elég vacak számokról lehet csak beszámolni: a hatalmas, de korosodó Town Car népszerűsége közel 55%-kal esett, és a friss csúcsmodellből, az MKS-ből is 28%-kal kevesebb kelt el. A vonzó, vadonatúj MKT crossover ebben a hónapban nyitott, 455 kelt el belőle, a két legnépszerűbb széria, az MKX és az MKZ viszont egész szépen tartotta magát. Összességében a 21%-os csökkenéssel a Lincoln zárta a legrosszabb eredménnyel a hónapot a négy márka közül. Különös dolog történt a Mercurynál: a Grand Marquisból 34%-kal többet adtak el, mind 2008 szeptemberében, és így a márka legkelendőbb autója lett. Tovább folytatódott a Mountaineer mélyrepülése, a Milan egész jól szerepelt, bár a testvérmodell Fusion növekedéséhez képest az 5%-os zsugorodás kifejezetten vacak érték. A Sable-nél már csak a készletek kiürítéséről van szó.
Ford eladások, 2009. szeptember
Típus | 2009. 09., db | 2008. 09., db | Változás, % | 2009. 01-09. összesen, db | 2008. 01-09. összesen, db | Változás% |
Crown Victoria | 1747 | 3622 | -51,77 | 25078 | 39317 | -36,22 |
Econoline/Club Wagon | 6786 | 7617 | -10,91 | 66816 | 101419 | -34,12 |
Edge | 4477 | 6633 | -32,50 | 64439 | 93830 | -31,32 |
Escape | 8692 | 9161 | -5,12 | 126268 | 125672 | +0,47 |
Expedition | 2370 | 3645 | -34,98 | 20567 | 43272 | -52,47 |
Explorer | 4450 | 3498 | +27,22 | 36542 | 64339 | -43,20 |
Flex | 2033 | 1959 | +3,78 | 29876 | 7552 | +295,60 |
Focus | 9182 | 10346 | -11,25 | 125913 | 165382 | -23,87 |
Fusion | 10834 | 9942 | +8,97 | 134600 | 117545 | +14,51 |
F-Series | 33877 | 32727 | +3,51 | 295426 | 392698 | -24,77 |
Mustang | 4917 | 4910 | +0,14 | 51680 | 78871 | -34,48 |
Ranger | 2052 | 3915 | -47,59 | 43916 | 54815 | -19,88 |
Taurus | 5077 | 3172 | +60,06 | 27616 | 43650 | -36,73 |
Taurus X | 81 | 1105 | -92,67 | 5990 | 19578 | -69,40 |
Transit Connect | 1527 | 0 | --- | 4164 | 0 | --- |
Összesen: | 98102 | 102252 | -4,06 | 1058891 | 1347940 | -21,44 |
Lincoln eladások, 2009. szeptember
Típus | 2009. 09., db | 2008. 09., db | Változás, % | 2009. 01-09. összesen, db | 2008. 01-09. összesen, db | Változás% |
Mark LT | 0 | 383 | -100,00 | 144 | 3659 | -96,06 |
MKS | 1316 | 1814 | -27,45 | 12352 | 6852 | +80,27 |
MKT | 455 | 0 | --- | 455 | 0 | --- |
MKX | 1514 | 1753 | -13,63 | 16388 | 23977 | -31,65 |
MKZ | 1536 | 1578 | -2,66 | 16497 | 24914 | -33,78 |
Navigator | 690 | 1012 | -31,82 | 4705 | 11737 | -59,91 |
Town Car | 469 | 1031 | -54,51 | 8695 | 11685 | -25,59 |
Összesen: | 5980 | 7571 | -21,01 | 59236 | 82824 | -28,48 |
Mercury eladások, 2009. szeptember
Típus | 2009. 09., db | 2008. 09., db | Változás, % | 2009. 01-09. összesen, db | 2008. 01-09. összesen, db | Változás% |
Grand Marquis | 2146 | 1599 | +34,21 | 17009 | 23091 | -26,34 |
Mariner | 1335 | 1972 | -32,30 | 21153 | 25294 | -16,37 |
Milan | 1574 | 1656 | -4,95 | 21241 | 25734 | -17,46 |
Mountaineer | 296 | 468 | -36,75 | 3754 | 9048 | -58,51 |
Sable | 92 | 783 | -88,25 | 6091 | 13711 | -55,58 |
Összesen: | 5443 | 6478 | -15,98 | 69248 | 96878 | -28,52 |
Hozzászólások
Ezt megint jól összeszedted... Már csak az hiányzik, pontosan hány órakor is gördült le az első Trabi a szerelőszalagról? :-)
Remélem, azért a jó öreg fullsize alvázas RWD cirkálókat (Town Car - Grand Marquis - Crown Vic trió) nem fogják teljesen kiirtani...
De, sajnos a Panther platformnak befellegzett. Amíg nagyjából rentábilis a gyártása, addig marad, de ez jó esetben is csak 2012-t jelent. Szó volt arról, hogy az ausztrál Falcon alapjain elkészítik a trió utódját, de ez egyelőre lekerült a napirendről.