2. Szolnoki Amerikai Jármű Találkozó, 2010. október 1-3.

2010. október 1-3. között kerül megrendezésre a 2. Szolnoki Amerikai Jármű Találkozó, Túra és Kiállítás.

Amennyiben emlékeztek rá 2 éve rendeztük első 1 napos találkozónkat, nem kis sikerrel. Több mint 70 jármű érkezett, a 20-as évektől napjainkig.

Idén 3 napos lesz és társrendezvényünk lesz a 6. Atlantic Túra.
Ez nem fesztivál, inkább egy családi, baráti találkozó, túrával és kiállítással a 32. Alföldi Veterán Börzén.

Már péntektől várunk benneteket, egy kis retró kiállítás megtekintésével. Szombat reggel nem alszunk sokáig, pihenni otthon kell. :-) Szervezett túraként együtt indulunk egy 100-120 km-es túrára. Megnézzük kívülről és belülről is a békésszentandrási duzzasztóművet, mely egyedülálló az országban.

Utána jól fog esni az ebéd a helyi Csárdában. Majd egy kis pihenés után indulunk vissza. Útközben lehetőség lesz megnéznünk egy ismét egyedül álló katonai repülőgép múzeumot, majd vacsora előtt az Atlantic Túra résztvevőinek versenyét.

Vasárnapi napot ismét nem lustálkodással töltjük. Reggel felvonulás a városban, majd érkezés a cora parkolójába, a kiállítás helyszínére, az Alföldi Veterán Börzére. Itt egy kiállítás és szépségverseny vár ránk, szakmai zsűrivel.

Lesz még Amerikaifutball bemutató, Amerikai tűzoltó és sárga Iskolabusz is és egyéb meglepetések...

Próbáltunk egy kötetlenebb hangvételű levelet írni, reméljük nem bántunk meg vele. :-)

Jelentkezési és regisztrációs határidő szeptember 23!
avb@freemail.hu vagy 30/23-33-193

Ha viszont szeretnétek megmérettetni magatokat egy túra verseny keretében, akkor ajánljuk nektek a 6. Atlantic Túrát , mely ugyanezen a hétvégén kerül megrendezésre Szolnokon.

EZT A HÉTVÉGÉT NEM ÉRDEMES KIHAGYNI!

Veterános üdvözlettel: ifj Kánya Zoltán - Alföldi Veterán Börze

Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Trombitás:

    Hátha ez segít beazonosítani. !kép=comments/2024-07/668966edeede5.jpg

A lap tetejére