4000 km a keleti parton, 1. rész - Úton-útfélen

Még október végén töltöttünk két hetet Amerika keleti partján. Egy washingtoni hétvége után autót béreltünk, és jó néhány kitérővel 4000 km-t utaztunk délre, amíg Key Westben el nem fogyott az út. Mikor az utazást terveztem, többen tanácsolták, hogy repüljünk át a másik oldalra, mert nyugat sokkal gazdagabb látnivalóban. Nekünk ez volt az első látogatásunk a kontinensen, így nem tartottam tőle, hogy unalomba fullad majd. Utólag úgy látom, hogy mi két hét helyett akár két hónapot is el tudtunk volna időzni ezen a területen, pedig ez csak egy vékony szelete az országnak.

Próbáltunk mindent besűríteni ebbe a 15 napba: városnézést és múzeumokat, autós találkozót és természetvédelmi területeket, jó kajákat és jó söröket. Jártunk a leszálló köd fölött a hegyekben és pálmafás strandon az óceán partján, északon fáztunk, délen izzadtunk.

Annyi minden történik egy ilyen utazás során, hogy időre van szükség, míg leülepednek az élmények. Próbáltam kintről is tudósítani, de ilyen sűrű program mellett képtelenség volt. Most lett időm végigpörgetni a fényképeinket, és elmesélni a történteket. Nem úti beszámolóra készülök, inkább az amerikai autózással kapcsolatos benyomásaimat próbálom csokorba szedni.

Mindenki tudja, hogy azok az idők rég elmúltak, mégis titokban arra vágyik, hogy krómtól csillogó hatalmas autókat lát majd bárhová néz, és V8 duruzsolást hall majd minden utcasarkon. Mint a régi filmeken. A valóság kijózanító, a forgalomból kikopott minden kicsit is klasszikus autó, és bugyborékolás csak pickupokból, dobozosokból jön. Hogy még egyet fordítsanak az álmodozó szívünkbe szúrt késen, a várt hang forrása egyre többször nem is amerikai gyártmány.

A Camaro, Challenger, Mustang triumvirátust leszámítva leginkább a rendfenntartó szervek közlekednek említésre érdemes járművekkel. Érdekes, hogy a legegyszerűbb autónak is elég négy fekete acélfelni meg egy keresőlámpa, hogy előbújjon a keménységfakor.

Persze az öreg vasak nem tűntek el teljesen. El kell hagyni a nagyvárosokat, letérni az autópályáról, és a kisebb települések házai előtt a kocsibeállókon ott lesz nagypapa Fordja, ott lesznek a projektautók, az eladó járművek. Az Interstate-en nem találkozunk szervizekkel, kereskedésekkel, bontókkal, találkozóra gyülekező emberekkel. Elszáguldunk mindamellett, ami az álmunkból még megmaradt.

Le kell térni az autópályáról


A reptérről kiérve vártam a csendet, amiről Sabja LA-ben mesélt, ehelyett dízel kattogás fogadott. A Washington Dulles terminálon kisebb-nagyobb busszá alakított teherautók szállítják az utasokat az autóbérlő cégekhez, egytől-egyig gázolajat szürcsölve. Ha ez nem lenne elég, itt vannak a helyi járatok és a dolgozókat ingáztató buszok megállói is. Mondanám, hogy Sabjának csak szerencséje volt :), de később persze mi is megtapasztaltuk az általa leírtakat.

Bár csak ketten voltunk, a hosszú útra fullsize autót béreltünk: Impala vagy semmi! Az Alamo telepén egy életútja végéhez közelítő szomorú Chevy és egy vadiúj Ford Fusion közül választhattunk. Az első csomagot még beraktam az Impalába, de mikor megláttam a lelakott belterét, Mondeo kinézet ide vagy oda, átültünk a Fordba. Nem bántuk meg, a benzines turbómotorral és automataváltóval nagyon jó társnak bizonyult az átfésült Mondeo. A Ford ugyan midsize-ként pozícionálja, de a bérautósok a szállítható személyek és csomagok szerint kategorizálnak, így kerülhetett egy csoportba a nála jó 20 centivel hosszabb Impalával. (És így kaphat Impala helyett mondjuk Malibut bárki, ha szerencsétlenül jön ki a lépés.)

A Fusion nagyon jó társnak bizonyult


Sokak képeit láttam már, és az első napok után rájöttem, hogy ugyanazon a folyamaton mentünk át mindannyian. Haza akartunk hozni egy darabot az élményből, ezért kattintgattunk válogatás nélkül, folyamatosan. Hirtelen előkapott fényképezővel, ferdén, bemozdulva, de végre megvan egy alvázas autó. Menet közben, a becsillogó szélvédőn keresztül, távolból lekapva az út szélén egy eladó nagyvas. Vannak autók, amik egy itthoni találkozón sem okoznak már szívdobogást, de ott az autentikus környezetben valahogy mégis megfogják az embert. Lehet, hogy másnak nem mond sokat, de nem kell tökéletesnek lennie egy képnek ahhoz, hogy visszaidézze a hangulatot a készítője számára. Persze a „Hű, egy kamion!”-tól néhány nap alatt el lehet jutni a „Na, még egy kamion…”-ig, ahogy gyengül az újdonság ereje, úgy hagy alább a fényképezés láza is. (Amúgy a kamionok is áramvonalasodnak, műanyagosodnak, hiába sok a csőrös, egyre kevesebb a függőleges acélfalat toló példány.)

„Hű, egy kamion!”


Sokszor mondtuk, hogy milyen szerencsénk van, ha éppen belecsöppentünk valami eseménybe vagy megpillantottunk valami érdekeset az út mentén. Az igazság az, hogy valahol mindig történik valami, ezért egy teljesen más útvonalon, más időpontban valószínűleg ugyanennyire értékes élményekkel gazdagodtunk volna.

Mégis, a brunswicki Willie’s Wee-Nee Wagon padján falatozva különleges volt látni a fekete nénit, ahogy a szomszédos bolt előtt leparkol, és kiszáll a talán újkora óta birtokolt ’51-es Chevyből, hogy pár perc múlva ugyanolyan természetességgel üljön be és hajtson tovább a dolgára. Daily driver.

Néni a Chevyvel


Burokban éltünk, általában jó környékeken jártunk, ha belefért az időbe, megálltunk, és mindenhol szakítottak ránk időt. Elbeszélgettünk a régi időkről a kingslandi „Hot Cars” tulajdonosával, aki évtizedek óta szervizel a város főutcáján. Silver Springs határában a barátira várakozó nyugdíjas bácsi büszkén mesélt ritka autójáról, egy 1957-es Rambler kombiról. A redneckek ártalmatlan marslakóknak néztek az autóbontókban, a Dennis Carpenter Fordnál pedig körbevezettek a családi múzeumban is.

De ne rohanjunk ennyire előre, első körben következzenek a mi út szélén elkapott pillanataink! Hamarosan jelentkezek a folytatásokkal, először a washingtoni Amerikai Történelmi Múzeum egyik kiállításával.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • dericar:

    Leárazva 2millióra!!!! !kép=comments/2017-04/58fbb39c6bd41.jpg

A lap tetejére