4000 km a keleti parton, 4. rész - Dennis Carpenter múzeuma

Amikor megvettem a Panelt, rájöttem, hogy új alkatrész beszerzési források után kell néznem. Nem elég, hogy Ford :), húsz évvel idősebb is az Olds-nál. A néhány ajánlott cég között a Dennis Carpenter Ford Restauration Parts is szerepelt. A cég Észak-Karolinában, Charlotte közelében helyezkedik el, és délre tartó utunkat eleve úgy terveztük, hogy útba tudjuk ejteni. Főleg, miután megtudtam, hogy előre egyeztetett időpontokban a család autó és Cushman gyűjteménye is megtekinthető. Még itthonról felhívtam őket, és csak akkor tudatosult bennem, mekkora utazásra készülünk, mikor leesett, hogy épp egy 8000 km távolságra lévő helyre beszélek meg tíz nappal későbbre óra-percre pontos találkozót.

Időben érkeztünk, a bolton és a több száz méternyi polcsort felsorakoztató raktáron elámultam, egy vagyont ott tudtam volna hagyni, de két első helyzetjelzőnél megálltam. Az üzletről korábban már posztoltam, most a múzeum képei vannak soron, és közben a vállalkozás történetét, egy hamisítatlan amerikai sikersztorit szeretnék elmesélni.

Egy boldog ember


A cégalapító Dennis Carpenter jó műszaki érzékét még gyerekkorában, a család minnesotai farmján szerezte meg. Hamar megértette a gépek működését, és Cushman robogózás mellett 12 éves korában megvette első autóját, egy 1941-es Fordot.

Az elsőt sok újabb követte, használtautók, szalonautók és klasszikusok vegyesen. A hatvanas évek végén épp az aktuális, 1940-es kabrióját restaurálta, mikor hosszas keresgélés után rájött, hogy képtelenség normális állapotú gombokat találni az autó belső teréhez. A felelős személyesen Henry Ford volt, aki a húszas évektől kezdődően meggyőződésesen próbált olyan közös nevezőt találni, amivel a mezőgazdaság és az ipar erősítheti egymást. Növényi eredetű festékekkel, olajokkal, műanyagokkal kísérletezett, az eszményi alapanyag pedig a szójabab lett. Az apró alkatrészeken kívül szójabab alapú karosszériaelemeket, sőt, komplett szójabab tanulmányautót is gyártott. Senki nem látta előre, hogy mennyire lesz tartós az új anyag. Az évtizedek meghozták a választ: semennyire.

Ezzel még boldogabb lettem volna! :)


A hiábavaló kutatás után Dennis a legyártás mellett döntött, sablont készíttetett egy barátjával, és a megfelelő alapanyag megtalálása után kézi munkával kiöntött egy kisebb sorozatot a hiányzó gombokból. Mikor a fölös darabjait pillanatok alatt elkapkodták a Ford rajongók, szimatot kapott, és hamarosan teljes palettát kínált az 1932-48 közötti autók műszerfalához.
A kereslet kielégítésére 1971-ben új fröccsöntő gépet vásárolt, amit egy kisebb otthoni tűzeset után inkább egy vasút melletti raktárépületben állított fel. A kabrió időközben elkészült, de a silány minőségű utángyártott gumikéderek fél év után újabb bosszúságot hoztak. Nosza, ezeket a termékeket is felvette a kínálatába.

Minden jó történetben vannak fordulatok, a miénkben egy kisiklott vonat hozta el a mélypontot, amikor letarolta a kis üzemet. Dennis ekkor már főállásban építette az üzletét, épp ingatlant vásárolt, úgyhogy előre menekülve a saját tulajdonú épületbe költöztette a vállalkozást.

Ismerős orr, ismeretlen állapot


Folyamatos fejlődés mellett 1977-ben ismét nagyot lépett a cég, a műanyag és gumi után új alapanyag, a fém felé nyitottak. Az ekkor beszerzett prés- öntő- és marógépeknek köszönhetően hamarosan az emblémákat, díszléceket, konzolokat is ontani kezdte a gyár.

Két évtizednyi virágzás után szűkös évek következtek, 1990-ben Cushman alkatrészek gyártásával kötötték le a fölös kapacitásokat. A félig-meddig kényszerből meghozott döntés kiállta az idő próbáját, a robogó irány mára jól működő üzletággá nőtte ki magát.

1993 az újabb jelentős év, Dennis Carpenter elsőként kapott jogosultságot arra, hogy alkatrészeit Ford logósan, hivatalosan licenszelt termékekként kínálja. „This is the beginning of a beautiful friendship.” És hogy mennyire az, az az új évezred elején derült ki: több mint két éves egyeztetés és próbaidőszak után a cég 2000-ben megkapta a gyártásból kivont alkatrészek eredeti sablonjait, szerszámait a Fordtól. Ez azt jelenti, hogy már nem másolatokat, hanem eredetiket gyártanak.

Eredeti Ford sablon


Dennis fia, Daniel 2005-ben vette át a vállalkozás vezetését apjától, és tovább fejleszti a céget a mai kihívásoknak megfelelve. CNC gépek, webshop, újabb termékek, jelenleg közel 12.000 saját gyártású alkatrész szerepel a katalógusukban.

Ilyen háttérrel egyértelmű, hogy a múzeum járművei makulátlanok. A legtöbb autó eleve ritka, vagy épp azért különleges, mert keveset futott, teljesen eredeti példány. Jellemző az autók minőségére, hogy az egyik pickupról épp hiányzott a hűtőrács, mert az a mintadarab az épp fejlesztés alatt álló új alkatrész sablonjához.

Érdemes kiemelni a bordó 1936-os Ford Roadstert az órájában nem egész 36.000 mérfölddel, mert egy negyvenes évekbeli újrafényezést leszámítva teljesen eredeti, túlélő. A szomszédos kék Phaeton épp ellenkezője: teljes felújításon esett át, és az orrába egy Cadillac Eldorado motorja került, tetején a három kéttorkos Rochesterrel.

36.000 mérföldes túlélő


Kellemes meglepetés volt az 1954-es Ford F-100-asuk. Ez a generáció legkevésbé népszerű évjárata, ráadásul sorhatos is, mint a Panel. Nagyon patent, nem véletlenül szerepel illusztrációként a katalógusukban is.

Körben rengeteg kapcsolódó emlék és relikvia (az egyik sarokban pl. egy NOS Flathead motor az eredeti rekeszben), az emeleten pedig több mint száz Cushman és egyéb robogó várja a nézelődőket. Mondanom sem kell, hogy itt sem tudtunk annyit időzni, hogy mindent részletesen megnézzünk...


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • dericar:

    Leárazva 2millióra!!!! !kép=comments/2017-04/58fbb39c6bd41.jpg

A lap tetejére