2003-ban, Komáromból hazafele jövet beszélgettem egy ismerőssel, aki egyszer csak kibökte, hogy van neki egy (addig jól titkolt) Novája. Elmentünk megnézni. Üldögéltük félórát a kocsiban, sztorizgattunk. Mindenki komplett hülyének nézett három kretént, akik egy álló autó ablakán lógatják ki a kezüket.

Majd a tulaj megjegyezte, hogy házépítésbe fog, úgyhogy a Chevy eladó. Gondolkodóba estem.

Régóta akartam autót, először persze olcsót, de rájöttem, nincs értelme. Viszont mindenképpen rohadt nagyot akartam, DeVille-t, Caprice-t, Newportot, Furyt, Magnumot, LTD-t, bármit, csak full-size legyen, hetvenes évekbeli és V8. Ehhez képest a Chevy '62-es, kicsi, sorhatos, mondhatni európai autó.

Persze, hogy megvettem.

Amit a legelején tisztáztunk: az autó nem Nova, hanem az eggyel kisebb felszereltségi szinten álló Chevy II 300-as (ennél csak egy kisebb volt, a 100-as). Egyébként minimális apróságokban tér el a Novától, úgymint kárpitozás és díszlécek, a karosszéria és a motor ugyanaz ('62-ben még nem volt V8-as a Novákban sem). De a történelemről bővebbet majd később.

Szóval miután tisztáztuk, hogy mit veszek, tettünk bele akksit, beindítottuk. Motor jár, lámpák, indexek működnek, sőt az eredeti csöves gyári Delco AM rádió is működik, ráadásul annyi állomást fog, hogy az elképesztő, én például nem is sejtettem, hogy sugároz még valaki középhullámon alternatív zenét. Menni nem mentünk vele, mert a fékcsövek enyhén szólva nem álltak a helyzet magaslatán, de az üzlet megköttetett, eltrélereztük a lomot.

Következett a közelebbi ismerkedés a kocsival. A Chevy Szlovákiából érkezett, vannak olyan mendemondák, hogy követségi autó lehetett, de erre semmi bizonyíték nincs. Egy hazatelepülő felvidéki magyar hozta haza 1988-ban, de forgalomba helyezni már nem volt ideje, sajnos elhunyt. A család jó ideig garázsban tárolta, majd amikor kellett a hely, kitolták az udvarra. Innen vette meg jó tizenhárom évvel később az, akitől már hozzám került. Az autó meglepően gányolásmentes, típusidegen alkatrészek kimerülnek egy orosz dudában, két (E-betűs!) Skoda lámpában, egy hűtővédőben és két, okosan a csomagtartóba fúrt macskaszemben. Az eléggé megviselt eredeti kárpitot gyönyörű piros üléshuzat takarta, az ablaktörlőkapcsoló le volt törve (mondjuk még így is működött), a kesztyűtartó zárja törött volt.

Talán két hónapig állt az autó háborítatlanul, aztán elkezdtem szétborítani. Mivel csak veteránként helyezhető forgalomba, ezért mindenképpen teljes felújítást kell végezni rajta. Ahogy szedtem szét, úgy jöttek elő a rejtett hibái. A belseje van a legjobb állapotban, az üléseket kell újrahúzni, az ablaktörlőkapcsolót pótolni, a kopott műanyagokat újrakrómozni és az egyik repedt könyöklőt kicserélni, de ezt leszámítva alig van mit csinálni benne. A tetőkárpitot kampók fogják, így 42 év után sem lógott sehol. A padülés olyan könnyen csúszik előre-hátra, ami új autónál sem tapasztalható.

A belsejét szétkapni viszonylag egyszerű volt, hálistennek nem bonyolították túl a dolgokat akkoriban. Az ablakok tökéletesen mentek fel-le (tekerővel persze, hiszen egy majdnem full fapad autóról beszélünk), ajtók csendesen csukódtak, a hamutartóból pedig kb. 234 Kossuth csikket szedtem ki. Alig bírtam kihúzni.

A kibelezés után a kaszni feltárta a hibáit, de korántsem annyit, amennyi később a lakatosnál előjött. A padlólemez át volt lyukadva, taposókat is megkapta a rozsda, de korántsem annyira, mint számítottam. Ettől függetlenül a teljes padlólemez eleve cserére volt ítélve. A jobb első sárvédő kaphatott egy ütést valamikor, amit nem túl szakszerűen javítottak, úgyhogy az alsó ötödét gyakorlatilag csak a festék tartotta egyben, egy ütésre porrá omlott. Kezdtem aggódni.

Az elejének a bontása közben kezdett egyre aggasztóbb lenni a kép. Amennyire meglátszott felületes szemlélődésre a garázsban töltött idő, annyira kemény bosszút álltak az alján az udvaron töltött évek. A "subframe-off" felújítás annyira szó szerinti lett, hogy az eredeti váznyúlvány szinte teljes egészében búcsút intett. De ne szaladjunk előre. A viszonylag jó állapotban lévő fényezés sok rohadást rejtett.

Folytatódott a szétszedés, télen persze, így volt olyan, hogy csak pár perc múlva vettem észre, hogy rávágtam a kezemre, hogy ömlik a vér, satöbbi, nyílván sokan eljátszották már ezt. Azért az örök igazságot megtanultam, a WD40 mindenre jó. Gyakorlatilag csak két csavarról tudok, ami beszakadt, a többi simán jött ki a helyéről. Sokat segített, hogy az autót a svájci Bienne-ben (vagy Biel, ahogy tetszik) szerelték össze, így azon túl, hogy az üvegekbe GM Suisse van ütve és van egy hegyecskés tábla az elején, valamint egy svájci óra a műszerfalon (amiért amerikai Nova fórumon ajánlottak nem is rossz pénzt), szóval mindezeken felül az összes csavar metrikus, ami azért tud segíteni.

Közben persze egyéb projektjeink is voltak, például mielőtt szétszedtük, azért építettünk köré egy garázst, amiben minden volt, csak fűtés nem. Sajnos egy korábbi vinyóelszállás miatt a korai időről alig maradtak képek, azt a párat kivéve, amit feltöltöttem a netre, úgyhogy csoda, hogy egyáltalán van egy pár. Egyébként az autó remekül szolgált létra helyett is, először alig mertem hozzáérni, de aztán rajta állva kötöttük be a villanyt, meg sem rezdült az acéllemez.

Folytatom. Majd.