A Coca-Cola egyszerű üdítőitalnak készült, de sokkal több lett egy hétköznapi szomjoltónál. Gyakran hallunk arról, hogy egészségtelen és drága. Ennek ellenére cirmos betűkkel írt neve mindannyiunk számára ismerősen cseng, s alig akad ember, ki nem hallott még az „amerikai fiatalok életérzését idéző” italról.

A reklámszlogenek is azt hirdetik, hogy a Coca-Cola egyéni és utánozhatatlan, mégis mindenki számára elérhetô, hiszen bárhol szomjazik meg a világon az ember, mindenhol, mindig van a közelben egy pohár jéghideg Coca-Cola. Bárhol; hisz a sikertermék nem sokkal századik születésnapja előtt, 1985-ben egy űrhajó fedélzetén még a világűrbe is kijutott!

Magam ugyan nem igazán szeretem a kólát, mégis sajátomnak vallom az életérzést, melyet e termékhez kapcsoltak. Számomra a Coca-Cola Amerika íze, s benne rejlik a gondosan felépített mítosz szabadságról, sokszínűségről, egyéniségről és minőségről. Előfordul, hogy szájtátva nézem a cég aktuális reklámbombáit, melyekben felettébb ötletes képsorokkal hirdetik az egészséges gumifüst színével bíró tuningolt víz örökkévalóságát. Mégis néha eltöprengek, hisz a XXI. század szigorúan ellenőrzött világában egy olyan termék vezeti az eladási listákat, melynek pontos összetételét hétpecsétes titokként kezelik és dollármilliárdokat érő receptúrája egy atlantai páncélszekrény mélyén pihen...

A néminemű „offtopic”-ság és az átlagos munkahelyi ebédidő figyelembe vételével egy igen rövid „történelemóra” következik a híres fekete nedű életének fontosabb, érdekesebb állomásairól.

1886-ban Atlantában, a Jacobs Gyógyszertár vásárlói ízlelhették meg elsőként John Smith Pemberton gyógyszerész specialitását, a Coca-Cola ősét. Pemberton kedvenc italát - a Vin Mariani-t - próbálta megújítani oly módon, hogy kokacserje leveleket áztatott vörösborba. (Ekkor még nem volt érvényben a mondás miszerint: „ha iszol és vezetsz, kólát igyál, ne szeszt!”. Bár ha jobban belegondolunk 1886-ban még félnyolcak se nagyon dübörögtek az utakon és Henry Ford is csak 10 év múlva építette meg első, négykerekű járművét.) A recept nem hozott sikert, de a doki tovább kisérletezett: kóladió kivonatát keverte cukorral és ízesítővel, a bort pedig kihagyta a receptúrából (sebaj, a XX. század embere feltalálta a vörösboros-kólát:)). A szirupot egymaga állította elő alagsori szobájában és töményen vagy hígítva, szódakutakból kimérve fogyaszthatták a vásárlók.

A termék népszerűsítése még ebben az évben megkezdődött: a kóladió koffeintartalma végett „kiváló agyserkentő”-ként harangozták be. Ingyenes reklámtárgyakon hirdették és egy időben még kuponokat is osztogattak, melyekkel egy-egy pohár ingyen kólát kaptak az emberek. Ekkoriban átlagosan napi 13 adagot adtak el az italból. Pemberton ebből arra a következtetésre jutott, hogy még mindig nem ismerik elég széles körben. Hamarosan megszületett az első, olajos vászon molinóra írt szlogen, mely nemes egyszerűséggel így hangzott: „Igyál Coca-Cola-t! Finom. Frissítő.”

1887-ben, az akkor 56 éves gyógyszerész fillérekért eladta a titkos receptet két szélhámosnak, akik 5 hónap múlva továbbadták Asa G. Candler gyógyszerésznek és üzletembernek. 1888-ban másodszor, valaki másnak is áruba bocsátották a Coca-Cola összetételét, melyet ekkor már legalább heten ismerték. Dr. Candler volt a talpraesettebb: módosított az összetételen és a sűrítményt szódavízzel elegyítette. Jó üzleti érzékre vall, hogy maga mellé vette a kreatív Frank Robinsont, a néhai Pemberton doki könyvelôjét és üzlettársát.

Mindketten szerették az italt és töretlenül hittek a termékben (meg persze abban, hogy az pénzt hoz majd a konyhára). Elhatározták hát, hogy nagyszabású kampányt indítanak az „üdítő és gyógyító hatású ital” népszerűsítésére. A siker nem maradt el, így Candler 1892-ben megalapította a Coca-Cola Company- t, majd 1893. január 31-én, az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalában bejegyezték a Coca-Cola védjegyet.

A Candler család 1919-ig maradt a cég fô részvényese. Ez idô alatt a kis alagsori, egyszemélyes cég nagy vállalkozássá nôtte ki magát. A sűrítményt – természetesen zárt laboratóriumban - 1903-ig maga Candler és Robinson készítette. A különféle hozzávalókról eltávolították a cimkéket, a postát is könyvelést pedig maguk végezték, így senki nem tudta miből készül a sikerital. Mikor a cég kezdte kinőni magát az összetevőket 1-9-ig beszámozták és leányvállalataik vezetőivel mindössze a keverési arányt ismertették.

1909-ben veszély fenyegette a termék további sorsát: az Államok szövetségi kormánya nagyobb mennyiségű Coca-Colát foglalt le, mondván, hogy a Robinson-féle fantázianév első tagja, a „Coca” szócska azt jelentheti, hogy a termék valamilyen tiltott összetevőt tartalmaz. A fellebbezések miatt 10 évig húzódott a tárgyalás. Ezalatt egyetlen tanúskodó vegyésznek sem sikerült kokaint vagy más káros anyagot kimutatnia az üdítőben, annak ellenére, hogy az 5. elemet beszállító cég egyik alkalmazottja eskü alatt vallotta, hogy az kokaintartalmuktól megfosztott kokalevelekből és kóladióból készül.

Idővel üveges kiszerelésben is megjelent a Coca-Cola és természetesen megjelentek a konkurens, hamisítvány kólák is. Akkoriban a legtöbb italt általános, egyenes falú üvegpalackokban árulták. Ezeket könnyen be lehetett szerezni, így az utánzatok hasonló színe és kivitele megtévesztette az embereket. (ez olyan, mintha megjelenne a piacon a „Codilloc” és még olyan balfácán is akadna, aki pénzt adna érte.) A számos hamisítvány miatt az első Coca-Cola palackozó levelet küldött a The Coca-Cola Company részére, amelyben kijelentette, hogy szükség van egy olyan csomagolásra, amely alapján „ a Coca-Cola-s üveget bárki, még a sötétben tapintás alapján is fel tudja ismerni , mert olyan alakjának kell lennie, amelyről még törött formában is azonnal meg lehet mondani, hogy mi az.”

1915-ben, Indiana államban született meg a kakaóbab ihletette kontúrüveg. A formaterv elfogadása után a prototípus kisebb változtatásokon esett át. Körvonalát elvékonyították , hogy több palack férjen bele a rekeszekbe. Eldöntötték azt is, hogy halványzöld üvegből fogják gyártani.

A legenda szerint az a Raymond Loewy rajzolta meg a kóláspalackot, aki számos Studebaker-nek, köztük a híres Avanti-nak is tervezője volt. Igaz, hogy Loewy dolgozott a Coca-Cola-nak is, de a kontúrüveg valójában Earl R. Dean munkája.

1923-ban, az egyik főrészvényes fiaként került az igazgatói székbe Robert Winship Woodruff. Kiszállni azonban nem igazán akart belőle: az ötvenes években visszavonult, de csak 1985-ben, halála elött egy évvel lépett ki az igazgatótanácsból. Woodruff célja a mára híres szlogennel foglalható össze: legyen elérhető mindenhol, mindig az a bizonyos jéghideg, bárhol is jársz a világon.

1925-ben ő rendelte meg az első óriásplakát-kampányt, újsághirdetéseihez és későbbi tévéműsoraihoz pedig a show business nagyjait szerződtette. Az eladott üveges Coca-Cola mennyisége már 1928-ban meghaladta a poharas kimérésben eladott mennyiséget. 1931-ben, a karácsonyi dömping idején valami igazán merészet engedélyezett: az ismert grafikus, Haddon Sundblom a vállalat az év végi kampányához elkészítette a Coca-Cola Mikulás képét. Ez egy pocakos, vidám, fehér szakállú, piros ruhás fickót ábrázolt, aki elég laza figura volt a korábban püspöklila cuccban dolgozó apóhoz képest. Mint már tudjuk végül a Coca-Cola verziója győzedelmeskedett.

Woodruff ötlete volt a hatos csomagolás, nevéhez fűződik a fémdobozok megjelenése, valamint a „királyi méretű” palackok piacra dobása és a benzinkutaknál történô árusítás (Éljen!). Nagy szerepe volt abban, hogy a hetvenes évek végére világszerte mintegy 130 országban tevékenykedett a cég, napjainkban pedig közel 200 országban van jelen. A Coca-Cola ma is a vállalat első számú terméke, noha a konszernnek még mintegy 230 másik üdítőital-márkája is van.

A magyar vásárlóközönség az 1967-as BNV-n kóstolhatta meg a híres terméket.. Az érdeklődés akkora volt, hogy rendőröknek kellett a standot a rohamtól megvédeni. A kíváncsiskodók különféle trükköket eszeltek ki – törött végtagra, beteg családtagra vagy terhes feleségre hivatkoztak - hogy ne kelljen sorba állni vagy, hogy több Coca-Cola-hoz juthassanak hozzá.

A vásár sikerén felbuzdulva egy évvel később, 1968 nyarán megindult a magyarországi gyártás. A Coca-Cola volt az első, a háború után hazánkban előállított amerikai produktum. 1991-ig a koncentrátum behozatala államilag szigorúan ellenőrzött importtevékenység volt. A céget arra kötelezték, hogy a Magyar Likőripari Vállalat Kőbányai Likőrgyárába szállított koncentrátum értékének 130-150 százalékáért magyar, ún. „puha termékeket” vásároljon (palackokat, bort, fürdőkádakat, stb.). Ezek világpiaci értékesítésével kapta meg a vállalat a Magyarországra szállított üdítőital alapanyag ellenértékét.

A változást az 1991-es év hozott. Ekkor épült meg Közép-Kelet Európa legkorszerűbb és hazánk legnagyobb üditőital-üzeme, az 55.000 négyzetméter fedett területtel bíró dunaharaszti palackozó. Ez az anyavállalat, a The Coca-Cola Company egyik palackozó partnere. Az anyavállalat a márkák és a jogok tulajdonosa, ő gyártja az üdítőitalok alapanyagát (a sokat emlegetett koncentrátumot), és alakítja ki az egyes termékek arculatát. A palackozóknak meghatározott időre és területre szóló engedélyt ad, hogy a tőle vásárolt üdítőital koncentrátumból, kötött recept alapján termékeit gyártsa és forgalmazza. Ez lényegében abból áll, hogy a megtisztított vízhez hozzákeverik a koncentrátumot: ebből lesz a szirup, az üdítőital alapanyaga. Víz és szirup bizonyos arányú keverékéhez szén-dioxidot adnak, majd az elkészült üdítőt egy gépsor a gondosan ellenőrzött palackokba tölti és lezárja azokat. A palackozó feladatai közé tartozik az is, hogy a kereskedelmi partnerek, a boltok és vendéglátóhelyek felé a megfelelő marketing eszközökkel kínálja a frissítőket, időnként 5 kupakért hozzánk vágjon egy jó minőségű harsány pamutpolót, stb.

Nem utolsósorban illik tudni, hogy a „nagyvastörténelem” talán legszebbjeit - például egyik kedvencemet, "Torinócskát" vagy a C3-as Corvette-t - kontúrüveg formájúnak, azaz „coke-shaped”-nek kiáltotta ki az autós világ.

Röviden ennyi lenne. Javaslom, hogy esti mese helyett ma kivételesen ne a Motorcity-t vedd elő, hanem szörfözz egyet a www.coca-cola.hu oldalon! :)

Forrásanyagok:
www.coca-cola.hu
American magazin 2001./07-08.
Readers’ Digest kiadó - Hogy is van ez? 1992.