18 Miles to Memphis (Stray Cats)
avagy látogatás a Rock and Roll szülőhelyén
Kezdhetném úgy, hogy „már egészen kis koromban, mikor megszülettem és a csattogós lepkém is V8-as volt...”, de ez nem igaz. A sztori sokkal régebbre nyúlik vissza, amikor is 1954. áprilisában egy Alan Freed nevű faszi valahol Minnesotában egy rádióállomás stúdiójában először mondta a következő szavakat a mikrofonba: Rock and Roll, Everybody’s Rock and Roll!
Ekkor kezdődött az az őrület, ami azóta is tart, és még több évtizeddel később a mi zenei ízlésünket is befolyásolta. Ez adta a motivációt, amikor egy több mint 4000 km-es túrát terveztünk elsődleges célpontként Nashville-t, Jacksont, Memphist és természetesen Gracelandet megjelölve.
A terv 2 hét, 16 város, a déli államok színe-java, és persze néhány kötelező helyszín, ami az Egyesült Államokat említve sokaknak eszébe jut.
A hosszú repülőút után Newark repülőterén átvettük az előre megrendelt bérautót. A visszaigazolásban Compact Car kategóriát, Ford Focus vagy hasonló méretű és felszereltségű autót jelöltek meg, egy amerikai gyártmányú Nissan Sentra lett a vége. Igen, lehet savazni, amiért nem egy „USA CAR”, de a gyakorlatilag új autó klímával, az automata váltóval és egyéb kényelmi funkciókkal tökéletesen megfelelt. Átvettük, beültünk, indultunk.
Első állomás Easton, egy poros kisváros volt, ahol kipihenhettük a repülőutat. De mindenekelőtt ettünk valamit. Úgy gondoltuk, végiglátogatjuk a lehető legtöbb útszéli gyorséttermet, elvégre a gyors kocsik, gyors kaják és gyors nők országában vagyunk... :) Ez utóbbiról nem szereztünk konkrét tapasztalatokat. :)
Easton után Christiansburg következett, szintén csak a fáradtság leküzdése érdekében iktattuk be ezt a pihenőt. Néhányszáz mérföld megtétele után a Super 8 Motel-lánchoz tartozó, igazi útszéli motelban szálltunk meg. Valami ilyen helyszíneken forgathatják a Quentin Tarantino filmeket. Vacsora ismét gyorsétteremben, összehasonlítandó a Coca-Colát az otthonival. Majd kicsit kocsikáztunk a környéken, néhány fotót készítettünk az úton-útfélen sorakozó autókereskedésekről és a környezetről.
Music City, Nashville
Az első két nap után elérkeztünk a tervezett állomások egy fontos mérföldkövéhez: Nashville! A Country, Rockabilly és Rock and Roll bölcsője, Johnny Cash pályájának fontos helyszíne. A szállodában gyorsan felfrissültünk, majd irány a Music City! Egy városrész, ami csakis a zenéről, a szórakoztatásról és persze a turistákra épülő bizniszről szól. A Broadway, egy főutca tele country és rockabilly bárokkal, a kiszűrődő zene, a fények arra hivatottak, hogy jól érezd magad, és persze sok pénzt hagyj ott! :) Nashville neve egybeforrt Johnny Cash nevével, ezért halálát követően komoly múzeumot és shopot rendeztek be adózva a „nyughatatlan” művész emlékének! Persze a vacsora itt is egy gyorsétteremben volt, a Wendy’sben kicsit más a portfólió, de az ízek teljesen megegyeznek az európaival. (Még jó).
Másnap reggel folytattuk az utat Nyugat - Délnyugat irányába. Memphis előtt még egy kitérőt terveztünk Jacksonba, a legendás Carl Perkins (Blue Suede Shoes, Boppin’ The Blues...) szülőhelyére, a Henry Harrison által alapított Rockabilly Hall of Fame Múzeum városába. Henry, igazi túlélőjeként a kornak, a mai napig igyekszik a történelmi jelentőségű sztárokról a sztorikat, anekdotákat megőrizni, a következő generációnak továbbadni. Jackson, Tennessee egyébként fontos állomás volt Johnny Cash és June Carter életében is, amit egy dalban is megörökítettek. A város egyébként éli mindennapi megszokott, nyugodt életét, leginkább egy kertvárosi feeling jut róla eszünkbe, persze a méretek az amerikai léptékkel mérve.
Délutánra gyakorlatilag áthajtottunk egész Tennessee államon, és elérkeztünk utunk csúcspontjához. Memphis, Tennessee. Még leírni is egy élmény! Elvis, Graceland, a Sun Studio, a fantasztikus Beale Street. Szállásunk a Days Inn lánc helyi moteljében volt foglalva, a hely magáért beszél. Minden Elvisről szól, a berendezés, a képek, a szobák, a gitárformájú medence, ahol egész nap a helyi Elvis-Rádió szól. A medencét gyorsan ki is próbáltuk, az egész napos autózás után jól esett egy jeges üdítő mellett Elvist hallgatva a medence partján pihenni. :) A szálló az Elvis Presley Boulvardon, nettó 500 méterre volt a király otthonától.
A helyi „jóarcok” kihozták az autókat kicsit levegőzni
VIP jegyünk (of course..:) ) Gracelandbe másnapra szólt, ezért ezen az estén bevetettük magunkat Memphis Downtownba, sétánk során lementünk a Mississippiig, a túlpart érdekes módon már egy egészen másik állam, Arkansas. A városnézés egy keddi napra esett, hogy, hogy nem, pont erre a napra esett a szervezők választása, amikor is egy kisebb Hot Rod találkozót rántottak össze, ahol a helyi „jóarcok” megtöltve a Beale Streetet, kihozták az autókat kicsit levegőzni..:) A képek magukért beszélnek! A fotózás után ismét vacsoraidő volt, most a Jerry Lee Lewis Bárra esett a választás, ahol mindennapos esemény, hogy profi Elvis Imitátor-énekes szórakoztatja a betérőket. Fantasztikus vacsora, élőzene, Elvis lágy hangja, a nyitott ablak előtt ‘57-es Chevy Bel Airek, kell ennél több? EZ az, amiért jöttünk! A vacsorát elfogyasztva visszasétáltunk az autóhoz, mert másnap a Nagy Találkozás várt ránk!
Graceland: Elvis otthona, minden, ami Elvis! A túra keretein belül több órányi látnivaló a Presley Család mindennapjairól, a ház, a környezet, az egész Ranch tökéletesen karbantartott állapotban, természetesen a látogatók részére kialakított túra-útvonallal. (Az emlékezésen túl persze ez is egy üzlet, és a Rajongók komoly pénzeket fizetnek az élményekért). Elvis életének minden fontosabb eseménye, a korai évek, a katonaság, az esküvő Priscillával, a nagyobb koncertek mind-mind helyet kaptak a kiállításokon. Graceland kertjében helyezték a Presley-ket végső nyugalomra. Kis tábla állít emléket Elvis ikertestvérének, aki születésükkor halt meg. Itt nyugszanak Elvis szülei, a Nagymama, és természetesen Elvis. RIP. Megannyi relikvia, ruhák, használati tárgyak, és persze Elvis autói is kiállításra kerültek, és lehetőség van a magánrepülők megtekintésére is. Fantasztikus az érzés, ami még több mint 35 évvel Elvis halála után is átjárja a helyet, mindamellett, hogy tisztában vagyunk vele, kőkemény üzlet húzódik a háttérben. TCB.
Graceland és egy kiadós ebéd után fontos „történelmi” jelentőségű állomás következett. SUN Records Studio, Memphis belvárosában. Sam Phillips volt az a kiadó, aki először vette fel Elvis dalait, együtt dolgozott, Johnny Cash-sel, Carl Perkins-szel, Jerry Lee Lewis-szal. Hát, igen, a fantasztikus Million Dollar Quartet. Kicsi, de lelkes fiatalokból álló csapat állít emléket, és adja tovább a sztorikat a Sun Studio és Shop berendezései között. Rengeteg történet, legenda kering a híres és kevésbé híres előadókról, akik az 50-es években felvételeket készítettek Mr. Phillipsnél.
A legenda szerint ezzel az autóval költözött a nyomornegyedből a nagyvárosba a Presley család
Feltöltődve az életérzéssel, másnap még egy fontos helyszínt vettünk célba, miközben ismét átléptünk egy államhatárt, Tupelo, Mississippi. Elvis szülőhelye. Kicsit eltávolodva a memphisi nyüzsgéstől, nyugodt, kisvárosi környezetben állítottak emléket Elvisnek és a Presley családnak. A névnek, amelyik feltette Tupelot Amerika térképére. A ház kis parkban, egy a látogatók fogadására kialakított központtal várja az érdeklődőket, sok emléktárggyal és korabeli fotóval a fiatal Presley életéből. Elvis első kapcsolata a zenével egy kis kápolna volt, ahol a közösség vasárnaponként áldotta az Úr nevét, és a közös éneklések során Elvis tehetsége is kibontakozni látszott. Ez a kápolna a városka egy másik részében volt, de az Elvis Presley Alapítvány áthozatta jelenlegi helyére, a múzeum kertjébe, ahol helyreállították az eredeti állapotot. Ma rövid filmvetítés keretén belül mutatják be a kor és a hely szellemét. A park bejáratánál van kiállítva az az 1939-es Plymouth, amivel a legenda szerint a Presley család elköltözött a nyomornegyedből a nagyvárosba, Memphisbe.
A távolság miatt megállót terveztünk Birminghamben, kis pihenő, persze vacsora, most egy Waffle House-ban, ejtőzés a szálloda medencéjében, alvás.
Az első kólásüveg
Reggel tovább, most már minden tekintetben tele a Rock and Roll és Rockabilly érzésével, (csak a hajam nem akar visszanőni), utunk dél-keleti irányt vett, következő cél Atlanta, Georgia fővárosa, a Coca-Cola központja. Coca-Cola, a Brand, nincs még egy ilyen márka, ami ilyen töretlenül hódit. A múzeum helyet ad az elmúlt több mint 100 évben kialakult termék(ek) fontosabb mérföldköveinek a kezdetektől napjainkig. Dr. Pemberton, a „feltaláló” első kísérleteitől a titkos recepten keresztül a napjainkban világszerte ismert ízek és a logo kialakulásának egyes lépéseit követhettük nyomon. Természetesen lehetőség van a kóstolásra, mivel minden földrészen más és más „csomag” hódít. Egészen különleges élmény pl. a dél-amerikai vagy az ázsiai ízeket megkóstolni. Minden kontinenshez saját arculatot és ízvilágot alakítanak ki, de az eredeti Coca-Cola mindenhol ugyanaz, és mindenhol elérhető! Az üzlet az üzlet, ezért a múzeum és Visitor Center utolsó állomása a Shop, ahol minden megvásárolható, amire Coca-Cola Logót lehet nyomtatni. :) A látogatást követően egy Johnny Rockett étteremben kóstolhattuk a tradicionális amerikai ízeket, csokis shake, hasábburgonya sajtszósszal, steak és persze Coke minden mennyiségben. Egy hely, ahol még mindig őrzik az 50-es évek hangulatát, a személyzet öltözete, a berendezés, és a menü is megegyezik a hatvan évvel ezelőtt már jól bevált recepttel. Ja, és persze a hangszórókból eredeti Rock and Roll szól!
Tovább, pihenőhelyként Charlotte-ban foglaltunk egy szobát, igyekeztünk az egész napos programok után egy kicsit pihenni, mert még sok látnivaló várt ránk.
Norfolk. Rövid kitérőt írtunk le, amikor az irányt Norfolk, Virginia Beach felé vettük. Hát, ha már itt vagyunk meg kellett nézni közelről az Atlanti Óceánt, illetve az elmúlt években a tévében játszott sorozatból ismerősen csengő tengerészeti bázist, hátha összefutunk Leroy Jethro Gibbs ügynökkel az NCIS-ből. Hát, nem így lett, biztosan máshol helyszínelt. :) Mindenesetre az óceán, a Virginia beach-i tengerparti nyüzsgés igazán izgalmas volt, mintha csak Siófok Aranyparton sétálgatnánk, persze a méretek, az autók, a turisták száma megint csak amerikai léptékkel számítandó. Amikor elnézel a horizont felé, tudatosul, hogy valahol arra van Európa, jó eséllyel sehol egy „megálló” a két pont között csak több ezer mérföld víz. Hát ez is más, mint a Balaton a tihanyi révnél.
Norfolk Naval Station, egy minden szempontból különleges helyszín, itt állomásozik az Egyesült Államok Atlanti óceáni flottája, már ha éppen itthon vannak. A hatalmas repülőgéphordozók, a rombolók, vagy a Parti Őrség naszádjai tekintélyt parancsoló látványt nyújtanak egy olyan országban, ahol egyébként is nagy szerepe és respektje van a fegyveres erőknek. Érdekes, és egyben hátborzongatóan izgalmas testközelből látni azokat a technikákat, katonákat, amikkel egyébként csak a híradásokban találkozik az ember. (vagy ha nézi az NCIS-t, ugye gipsz ügynök? :) )
Richmond
A Dél utolsó állomása, Richmond. A lázadó szívhez közel álló téma az amerikai polgárháború, egészen pontosan a Konföderáció, a Dél ügyének kérdése. Végiglátogatva szinte a Konföderáció összes államát, nem hagyhattuk ki az egykori fővárost, Richmondot sem, a várost, amely helyet ad a konföderációs múzeumnak. Ezen a területen még mindig nagy becsben tartják az Ügyért kiontott vért, és tisztelettel tekintenek vissza a vesztes, de még mindig erősen a köztudatban élő lázadó ősökre. A múzeumban eredeti zászlók, öltözetek, fegyverek őrzik a csaták emlékét. Történelmi áttekintést kaphatunk, hol és miért robbant ki az Egyesült Államok legnagyobb fegyveres történelmi eseménye. Kevés olyan motívum van, mint a Csillagsávos Zászló, ami a világ több pontján, különösen Európában a lázadás jelképeként vált fogalommá. The South will rise again!
Az irány megváltozott, lassan Kelet-Északkelet felé fordultunk, a következő napokra két kötelező helyszínt, Washingtont és persze New Yorkot terveztük. Washington DC. A hely, amit kevésbé kell bemutatni. Két napos ott tartózkodás alatt igyekeztünk sok látnivalót beiktatni, a politikai jelentőséggel bíró város, gyakorlatilag egy nyitott múzeum, számos az Államok és rengeteg a Világ szempontjából is fontos eseményhez köthető emlékművel. A Fehér Ház, a Lincoln és a Washington emlékmű, a II. Világháború elesett katonáinak állított emlékművek hatalmas méreteikkel, a kidolgozottsággal hűen tükrözik az ország nagyságát. A Vietnámban elesettek névsora külön zarándokhely családoknak, akik elvesztettek valakit. Igyekeztünk a városról első kézből információkat szerezni, ezért 3 órás túravezetést kértünk, Richard, igazi olasz-amerikai bevándorlók leszármazottjaként, lokálpatriótaként mesélt, sztorizgatott a városról, a történelméről. A Fehér Ház látogatása sajnos rendkívüli esemény miatt nem volt lehetséges, gyakorlatilag a déli oldalról, a park felöl kordonnal vették körül, mindenütt a Titkos Szolgálat autói álltak. Persze, mondanom sem kell, pont a mi túravezetőnk próbált egy kis szakaszt levágni, mire meglehetősen erélyesen szóltak rá a hangosbeszélőn keresztül, hogy távozzon, mielőtt rosszabbra fordulna a sora. Hát, istenem, azt hitte, hogy neki lehet… :)
Ellátogattunk Arlingtonba, a méltán híres katonai temetőbe ahol sok ezer amerikai katona nyugszik, de itt helyezték végső nyugalomra Robert E. Lee tábornokot, a Konföderáció hadvezérét, és természetesen itt nyugszik John F. Kennedy is, illetve a Kennedy klán több tagja. Napi 24 órában őrzik az Ismeretlen Amerikai Katona sírját, néma csend és tisztelet uralkodik még az őrségváltások idején is. Itt állítottak emléket a Columbia és a Challenger űrrepülőgépek szerencsétlenül járt legénységének is. Mindenképpen érdekes, és szintén az ország nagyságát jellemző helyszín. Sokaknak ismerős lehet a kép, ami számos nagy volumenű háborús filmben feltűnik, (pl. a Hair, vagy a Saving Private Ryan, stb.) a sok ezer egyforma fehér sírkő, ahogy hosszú sorokat alkotva őrzik a több ezer elesett emlékét. Respect.
Tovább indulunk az utolsó nagy állomás, New York, a Big Apple felé, de még mielőtt megérkeztünk, lekanyarodtunk egy más szempontból érdekes városba. Philadelphia, és a miértet nem nehéz kitalálni. :) Hát persze! Azt a lépcsőt a Rocky szobor mellett csak meg kellett mászni. :) Néhány fotó, persze feltartott, megfeszített karokkal. Ezt nem lehetett kihagyni! Kicsit sétáltunk, ellőttünk még néhány fotót az amúgy nem túl szép városról, aminek a hangulatát tökéletesen adja vissza a Rocky I. Egy igazi iparváros, egyértelműen hanyatló gazdasággal, kosz, graffitik, lepukkant kültelki ingatlanok, tisztára, mint a filmben. De a lényeg megvan, felfutottunk, lefotóztuk. :)
Végül New York, a világváros
És végül New York, a világváros. Itt már teljesen hétköznapi turistaként (az előzőekben talán egy kicsit más szemszögből közelítettünk) a nagy és híres látványosságokat vettük szemügyre. Kezdtük természetesen a Szabadság-Szoborral, felmentünk a korona kiáltóba is, majd hajóval átmentünk az Ellis Islandre, a bevándorlási múzeum egy érdekes helyszíne az új Világnak. Mindig a Keresztapa c. film jut eszembe. :) Érdekesség, hogy a 2. legnagyobb létszámban bevándorolt nép az osztrák-magyar, inkább a magyar volt, ők a két világháború között igyekeztek feltölteni az üres helyeket… (az első persze az olaszok, lsd. Joey Tribbiani: na, mi a helyzet?)
Aztán New York belváros, 5th Ave és társai, a manhatteni kikötőben a nyugati öbölben horgonyoz a II. Világháború legendás repülőgéphordozója, az Intrepid, ami ma hadtörténeti és repüléstörténeti múzeumként funkciónál, számos nemzetközi és persze amerikai repülőgépnek otthont adva. Kívülállónak nagyon érdekes látképet nyújt egy teljes, életnagyságú hadihajó, egy amúgy civil kikötőben.
Aztán persze ki kellett próbálnunk a híres new yorki metrót, illetve a buszokat is. Elrobogtunk az Empire States Buildinghez, a kilátóból fantasztikus látvány tárult elénk. Mint a moziban, na! Sétáltunk a new yorki forgatagban, ahol szintén azt kapja az ember, amit a színes szélesvásznú sztorikban látható. Rengeteg taxi, persze sárgák, rengeteg ember, mindenki telefonál, siet, és kávét szorongat a kezében. Az autókban a dudát pont az ittenieknek találták fel, mert a gyalogosok nem nagyon figyelik az átkelőhelyek jelzéseit, de érdekes módon mégsem halt meg senki. :) Kíváncsiak voltunk a 2001.09.11-i szomorú események helyszínére, úgyhogy elmetróztunk a Ground Zerohoz, és kicsit elidőztünk a nagyon nagy műgonddal kialakított emlékhelyen. Ha egy szóval jellemezném, monumentális, mint minden. Nekem úgy tűnt, meglehetősen nagy a rendőri jelenlét, de ki tudja.., talán régebben is így volt.
Még számos látnivaló váratott magára, de az idő kezdett fogyni, így még néhány kisebb emléktárgy beszerzését intéztük, majd visszakanyarodtunk New Jersey-be, ahol a szállodánk volt. Másnap egy kiadós reggeli, az autó visszaadása, és a meglehetősen hosszú repülőút várt ránk, közvetlen járat híján Newark-Hamburg, 8 óra várakozás, majd Hamburg-Bp. útvonalon értünk haza.
Összefoglalva, óriási élmény volt, mi azt kaptuk, amit vártunk, és persze, ha lehetőség lesz rá, visszanézünk, mert még maradtak ott élmények, amiket hazahoznánk!
Az ottaniaknak csak annyit üzennék: köszönjük, de a kávét főzni kell, nem csak áztatni... :)
Hozzászólások
Ez nagyon jó lehetett! Valami hasonló a tervünk nekünk is.
Irigyellek eléggé
Meghatarozo elmeny volt..., de persze van meg nehany hely, ahova visszamegyunk..:)
Persze, lehet hogy addigra kedvezmenyt kapunk a Nyugdijas igazolvany miatt.:)