Vannak dolgok, amikre az ember nem sajnálja a pénzt. Például, izé... Na.

Olcsó poén lenne azt mondani, hogy aki itt kormányon van, annak ragad a keze, de az én autómban tényleg így volt. Simán rá lehetett ragasztani a bevásárló listát, de apróbb tárgyak, gombok, varrótűk, savanyú cukorkák is könnyedén megmaradtak rajta, kanyarodásnál is.

Próbáltam különféle vegyszerekkel letakarítani, olyik meglehetősen hatásosnak bizonyult: a ragasztóból kimosta az addig beleragadt koszt, így a kormány újra erősebben tudott ragadni. Oké, hogy automata váltós, nem kell állandóan középre kapkodni, az asszony lábát meg egy ekkora kocsiban úgysem éred el, de azért néha csak szükség van a kezedre.

Gondolkodtam, mit tekerhetnék rá, a kerékpáros kormány bandázs látszott a legjobb megoldásnak, vagy egy úgynevezett kormányvédő huzat, de a bandázsolás is egy szakma, a nálunk kapható kormányvédő pedig - hála a szájbatolt amerikai méretezésnek - nem annyira passzol erre a karikára, s ha rá is lehetne valahogy feszegetni, középen újra csak ott kandikálna a sok ragacsos felület, észrevehetetlenül magához tapasztva az ember ujjait.

Kerestem egy kormánybőrözőt.

Tudták, hogy egy kormánybőrözőhöz nehezebb időpontot kapni, mint a központi okmányirodába? Pedig mindkettő afféle kormányhivatal. Szóval igen keresett szakma a kormánybőröző, el is gondolkodtam rajta, ha ma állnék pályaválasztás előtt, erre tenném a voksomat, s ha csak az én kormánybőrözőm megrendeléseinek negyedét kapnám, már vígan eltartanék belőle egy családot.

Ahhoz persze sokat kellene tanulnom, hogy ilyen jól bőrözzek kormányt, és ilyen gyorsan, két óra alatt leszerelte, bebőrözte (szép zöld cérnával az összhatás kedvéért) és felszerelte.

Azóta néha még mindig félve nyúlok hozzá (a kormányhoz), de aztán eszmélek, s bátran megmarkolom. Nincs már az én autómon semmi javítani való, vár ránk az út!

Vagy mégis?