Egy szép szombat reggelen elmentem Duluth-ba. Állítólag van ott egy kisebb tó. 140 miles eseménytelenül. Sűrű köd, hideg szél. A helyiek mondják, még jókor jöttem, mert jövő héten jön a hó. Igen, még októberben. Megnézem a 1945-ös P-47 Lightning vadászgépüket a múzeumban, de halkan megsúgom nekik, hogy nálunk St Paulban a B-25 Mitchel bombázó még repül hétvégente.

Apuka viszi fiát a mólóra. AMC Javelin 390 CUI, ritka gép még erre is. Az álmos belvárosban elhúz valami klasszikus a 60-as évek elejéről. Semmi extra, csak nagypapa elővette a hétvégi autót. Két sarokkal arrébb nehéz vasak jönnek: ötven éves Dodge pickup fordul be hirtelen, Buick GS követi. Odamegyek megkérdezni, hol van a találkozó. „No more car show buddy, just cruisin.” Parkoló megtelt délutánra. Hármasával állnak a Mustangok. Szó szerint. A város határán még teletankolom 87-tel, mellettem Caddy tulaj még odaszól: „Enjoy the ride!”

Visszafele jövök egy órája az I-35-ön. Unom már az autópálya lélektelen világát. Valamit keresek, de nem tudom mi az. GPS mutat egy párhuzamos alsóbbrendű utat. Lehajtok. Kilövöm a cruise controlt. Érezni akarom a motort. 55 MPH a sebességhatár. A hét és feles big block addigi egyhangú hörgése teljesen megváltozik. Szinte alig hallani már. Eltűnt forgalom. Serceg az aeronutronic rádió. Állítani próbálom, de mindenhol country szól. Feltekerem a hangerőt, az ablakot le. Fülledt meleg árad befele. Az út szélén egy kopottas táblán: Historic route 61. Szembejön egy full crome Peretebilt kamion. Az utak királya, ez nem is lehet kérdés. Jobbra kukoricaföldek ameddig a szem ellát. Feltűnik valami építmény a corn field közepén. Nem hiszem el, pedig kereszt van a tetején.

Településhez érek. Rush City. Lassítva haladok át. Semmi nem mozdul. Mintha évtizedek óta változatlan lenne. Balra egy kis farm. Van ott valami irracionálisan magas jármű. Ford High Boy truck. Két méteren van a küszöb. Látszik, nem profi munka, de a fiúk érzik a stílust. Elhúz mellettem egy gyári állapotú ’62-es Chevy Impala. Mire feleszmélek, már csak a jellegzetes hátsó lámpákat látom. A fák takarásából feltűnik egy vonat. Három mozdony húzza a vagonokat, messze északra tartanak. Hosszú percekig haladunk egymás mellett, ellentétes irányba. Újabb település. Öreg bácsi áll a ház előtt, és engem néz. Melléérve elengedem a gázt egy pillanatra. Pontosan tudom, mire gondol. 40 évet ugrunk vissza az időben. Elhagyott farm az út szélén. A silók mellett egykori izomautók ma lassan süllyednek az anyafölbe. Roadrunner, Duster, Challenger. Menthetetlenek sajnos. Szembejön egy új fehér Charger. Masszív dögtoló az elején. Csak a helyi sheriff lehet. Lenéz a laptopra, mert egy ilyen régi nagy kék tepsit nem felejtene el. Továbbmegy, nem zavarom meg a helyi békét.

Cars for sale hirdeti a tábla. Megállok. Ford motorhome 1980. Benézve az ablakon szinte látom a fehér port a kárpitok réseiben. Kettővel arrébb 1978 Ford F-250. Az alváz az egyetlen eleme, amit még nem evett át a rozsda. BOSS plow az elején, nem egy minnesotai telet tolt végig. Kell itt valami kincsnek is lennie. Meg is van: 1976 Lincoln Mark IV. Magasról tesz az idő múlására. Ő a luxus a telepen. Visszaülök, elfordítom a kulcsot. Ekkor esik le: gyakorlatilag a teljes 460-as géppark itt van egy helyen. Ha látná egy idős Ford mérnök, most büszke lenne.

A nap elindul lefele. Ideje hazamenni. Inver Grove Heights. Kiszállok. Még hosszú percekig lángol a levegő a motorháztető régen átégett fényezése felett. Végigsimítom a vinil tetőt és arra gondolok, hogy ezen a napon a baseball sapkás fiatal srác és a 77-es Mercury Marquis is része volt a történelmi 61-es útnak…