
MOPARTY 2013, Voitsberg, Ausztria
Mivel idén elmaradt a Mopar Nationals Austria, a Mopar-fanok részére sógorék szerveztek egy ún. Ersatzprogramot. Szerencsére úgy alakult, hogy haza tudtam, pontosabban kellett jönnöm vízumot intézni (én vagyok az az őrült, aki cirka 3 hónapja írt a voronyezsi helyzetről), így nem volt kérdés, hogy megyek, megyünk! Igaz még nem „vassal”, de majd eljön az az idő is...
Ami azt illeti, nyálcsorgatás a köbön. Már a tavalyi Mopar Nationals se volt semmi, de idén színesebb volt a felhozatal, és több volt a gumifüst is. Már reggel egekbe emelkedett az adrenalin. Korábban érkeztünk, így benéztünk egy kávézóba. Cirka negyed óra múlva éktelen V8 hang, az az igazi MOPAR vényóc hallatszott be. A „tettesből” csak annyit láttunk, hogy Plum Crazy/In-Violet színű, piszok gyors és huligán. Jeeee! Egyértelmű volt: INDUL A BULI, ideje menni!
A rendezvény a Doc Stingers garázsban kapott helyet, a placc nem volt túl nagy, de elég. Viszont volt előtte egy kisforgalmú, meglehetősen hosszú, egyenes út…
Mire odaértünk, a tettesen - ami egyébként egy Plymouth Duster 440 volt - már ott állt egy Super Bee, két Belvedere, két Charger, egy Road Runner és egy AMC Pacer is. A Super Bee a legszebb évjárat, az 1970-es volt, vicsorító hátsóval, imáádom!!! Kisvártatva jött még egy Duster. Abban „csak” 340-es volt, de négytorkú karbival, és a tulaj is állat volt, óránként ment gumitégetni. Zsíír!
Kitettek pár eladó alkatrészt is, látszott: akkoriban „volt anyag”.
Sorra jöttek a szebbnél szebb vasak, ’71-es Chrysler 300 440-es TNT motorral - csoda ez a gép. Szálingóztak az autók. A nem Mopar-ok részére eredendően egy kisebb parkolót tartottak fent. Először egy Ford Mustang jött, gumit csikorgatva jelezvén, heccelve a Mopar-osokat: a Fordok is tudnak ám! De sorra jelentek meg a szebbnél szebb autók, Camarok, Buick GS400, és két nagy kedvenc: egy Pontiac GTO és egy Olds’ 442 is. Alapvetően Mopar-os vagyok, de a GTO vicsorító hátsója mellett órákat tudnék eltölteni. A 442-es formáját is csak csodálattal tudom szemlélni, eszméletlen az a forma!
Egy fél óra alatt tele lett a parkoló, így a nagyvasakat kihajtották a mezőre. (A mezőn jelöltek ki parkolót a totál off autóknak.) A nagyvasak alatt Chevy Blazereket, Dodge Rameket, Jeepeket és egy katonai Hummert kell érteni. Amikor ez a bölénycsorda megindult, remegett a föld. Nem tudom mennyi lóerő szabadult fel hirtelen, de már-már félelmetes volt, ahogy morogva, fújtatva, igazi V8-baritonban bömbölve megindultak a mező felé egymást cukkolva, mert hiába amerikai-amerikai, mindenkiben benne van, hogy az ő vasa az igazi király. De király itt mindegyik, a Jeep például a kisebbek közé tartozott, de olyan gumicsíkot húzott többször is, hogy bármelyik muscle megirigyelhette volna. Volt egy böhöm Ram is, amúgy is nagy kedvenc, meg hát ugye a Hemi az Hemi…
Persze folyton egyre több és több Mopar jött, Chryslerek, Dodge-ok, Plymouth-ok. Az egyik Chrysler, egy 300-ason például jópofa kipuff volt, amolyan lángszórós fajta. Volt egy új Challenger is, egy olajválság utáni Charger, de az igaz szenzációk csak azután következtek: 440-es Coronet; Sport Fury (ilyet sem láttam még soha), patika állapotban; 413 cui-s Wedge-head V8, két darab négytorkú karburátorral. Teljesítménye annyira nem is sok 380/390 Le (évjárattól függően), viszont forgatónyomatéka még a legendás Hemi-énél is több, szám szerint 671/657 Nm. Rettenetes erő ez ma is, akkoriban meg pláne! (A 426-os Hemi 425 Le és 640 Nm.) A tavalyról megismert piros Road Runner; egy második gen. Barracuda egy vaddisznó 402-es Stroker erőforrással; ’71-es Challenger, és elhoztak egy régi-régi Hudson Hornetet is.
Igazából innentől csak kapkodtam a fejem, mert egymás után jöttek a szebbnél szebb vasak, a színek, formák mesés kavalkádja alakult ki hirtelen. Időutazás egy pillanat alatt. Tartott ez egészen addig, míg meg nem érkezett - a nekem legkedvesebb - autó, egy 1970-es Plum Crazy Challenger. Ez a szín egészen elképesztő! Megunhatatlan és ellenállhatatlan. Csak erről az autóról többszáz képet lőttem automatikusan, nem lehet nem megcsodálni minden részletét. Hát még ha 426-os Hemi lett volna, de ne legyünk telhetetlenek… Jött még egy Challenger, kissé tuningolt, a motor is egy Stroker 408-as és a felni is nagyobb az átlagnál.
Éppen egy csodás Chrysler Newport Custom-ot fotóztam, amikor vmi rettenetes hang jött a garázs felől. Érezni lehetett: az erő, AZ ERŐ hangja ez. Tódult oda a nép, bár látni semmit nem lehetett, mert bizony a hang forrása a garázson belül volt, de a szörnyeteg már készülődött kifelé. Szépen lassan emelkedett fel a garázskapu, alatta ömlött ki a füst, és kisvártatva előbukkant A SZÖRNY. Egy 426 cui-s Hemi motoros dragster. Aki nem süketült volna meg addigra, annak még nyomkodta kicsit a pedált. Eleve az alapjárat olyan, hogy az ember szívritmusa rááll, mert vibrál a levegő, orkánszerűen söpör ki az elégett metanol a kidörgőkből, a kompresszor hangját már nem is hallani. Totál kábulat.
Miután leállították, hangos tapssal köszönték meg a túlélők a műsort. Körbe lehetett járni, megnézni, hogy és mint. Félelmetes, technika kínosan precízen megépítve, borotvaélen táncoló sofőr az élet-halál mezsgyéjén, szerencsére eddig az életen innen. A teljesítmény, az őserő fémbe csomagolt megnyilvánulása. Annyira gyilkos-erős, hogy utána már viccesnek hat a 440-es Charger mély, bugyborékoló hangja is. A fényképen érdemes megnézni az arcokat: a nevetés és rettegés között félúton. Pedig még nem is nyomott egy dragrace-t.
A kinti parkolóba jött egy 300C és egy Mustang, mindkettő az újabbak közül való volt. A Mustang egyébként meglepett, mert a csaj a hátuljából egy meglehetősen nagy babakocsit varázsolt elő - sosem hittem volna, hogy ekkora csomitartója van…
Az autók még mindig rendületlenül jöttek - és mentek is, vastag gumifüstöt és csíkot hagyva maguk után.
Tudom, hogy az újszülöttnek minden vicc új, de én csak pár hónapja jöttem rá (olvastam), hogy mi az az izé ott elől-hátul a lámpák alatt az amerikai - jellemzőem fullsize - autókon. Becsületes nevén a cornering lampről van szó. Azóta minden autón ezt vadászom - szerintem zseniális találmány! Az olyan dolgokon már meg sem lepődöm, mint az elektromos ablakemelő, vagy központi zár egy ’70-es évekbeli autón.
De mindig vannak meglepetések; tipikus modern V8 morajlás jön, a hangot hallani először, utána a jelenséget magát. Egy Chrysler 300C SRT8 jött, lazán, rutinosan beparkol, és kiszáll a tulaj: egy szőke csaj. EGY SZŐKE CSAJ! Egy kedves „Hallo!” és már az államat keresgettem vagy 2 percig, mire eszembe jutott, hát le is kellene fényképezni. Kellett volna. Így az első kép öcsém műve. Az autó egyébként pöpec állapotban se karc, se semmi, csak egy kicsit poros volt, mert látszott, a csaj tolja, keni neki, de tudja is mit-meddig. Nem sajnálja, de nem is arra való.
Eljövetelünk előtt még jött egy utolsó mohikán, egy Imperial Le Baron. Eleve ritka darab, meg hát luxus is. Elektromos ez-az, hatalmas bálna. A formáját lehet szeretni-nem szeretni, de tiszteletet parancsol, az biztos! A nyomógombos automataváltókat mindig megcsodálom a Chryslerekben, hihetetlen mik voltak már a ’60-as években is.
A találkozó egész ideje alatt volt büfé, ital, és természetesen hideg sör is. Aki nem vezetett, élt is vele, jól is esett a nagy melegben. Az időjárás tökéletes volt, és ahhoz képest, hogy Ausztria, sok jó csajt lehetett látni.
Az autók állapotán egyértelműen látszik azért, hogy az osztrákok nem ugyanabból a fizetésből autóznak, mint idehaza, de pont ezért büszkeséggel tölt el, hogy mi a rozsdaboglyából is tudunk olyat csinálni, mint ők a kevésbé leharcolt példányokból. Mert amit sógorék csinálnak az csak tudás. A miénk viszont csoda!
Talán az is elárul valamit a találkozóról, hogy ezernél is több (jó) képet készítettem, amik közül kínkeservesen kellett szelektálnom. Ami egy kissé zavaró volt, a susnyást igazán levághatták volna a parkoló mellett is, mert így nehéz volt nem csak fotózni, de körbejárni is az autókat. Egy szó, mint száz, megérte elmenni, aki teheti, jöjjön jövőre is. Én biztos megyek!
U.I.: Szokásomtól eltérően a rendszámokat nem töröltem ki, mert sokszor jópofa (MOPAR1), ill. jellemző volt, pl. a Chysler 300-asé „TNT 71”. Sógorék csak nem haragszanak meg érte. :)
Hozzászólások
PFHÚÚÚÚúúú! De Szépek!
Köszönjük a képeket!
Bárcsak én is ott lehettem volna, nagyon szépek!