Aki még emlékszik a levlistás időkre, az tudja, aki nem, annak elmondom, hogy olyan brigád volt, ami az amerikai autók szeretetén kívül egymás segítésén alapult. Önzetlenül tudtunk örülni a másik új lámpájának, együtt szereltünk a ház előtt, meg emeltünk bódét leporellós dobozokra. Időközben alaposan szétszóródtunk Európában, mégis ez ad lehetőséget arra, hogy nagyobb távolságokat áthidalva is hódolhassunk a hobbynknak. Ezúttal Stuttgartban látogattunk meg egy kisebbnek beharangozott találkozót Kortiszékkel.

Kisebb, hát igen, 11 körül harmadikként álltunk be a nem túl nagy parkolóba. Azért a bejáratnál mindjárt megakadt a szemünk egy pár hot rodon, amik egyébként érvényes rendszámmal rendelkeztek. (A rendszámokra még visszatérünk). De Németországban a kicsi az mintegy 100 km-es körzetet jelent, úgyhogy a kis parkoló (meg a másik és még a környező utcák is) szempillantás alatt megtelt, és zárásig folyamatosan cserélődtek az autók. Lefényképeztünk valamit, egy perc múlva két másik állt a helyén. Volt, amit sajnos nem is sikerült megtalálni, pl. a fekete Monte Carloból annyit láttunk, amennyit itt ti is, Kortisz legnagyobb bánatára. A képet egyébkent a fia lőtte, jó autós érzékkel, de még csiszolandó fotós tudással.

Naná, hogy a kedvencem a fémtisztára csiszolt ‘52-es GMC pickup volt, V8-cal, air ride-dal. Itt el is beszélgettünk egy keveset a tulajjal a technikai részletekről. Megtudtuk, hogy Camaro félalvázra épült, azt hol és mennyiért lehet beszerezni, hogyan alakították át az elektromos rendszert, illetve hogyan ütötte ki a meghajlott kardán az egész platót a helyéről. Azt is megmutatta, hogy a garázsában áll egy pöpec C1 Corvette, de szerinte az nem annyira feelinges. Ja, egyébként hentes.

Ez a sor vonultatta fel a legjobb customokat. Az ‘59-es Chevy krómozott motortere nekem már jürgen volt, de az összhatás miatt a másik favoritom lett. A mellette álló 38-as Ford szintén messzire került a gyári állapottól. Szemfüleseknek talán ismerős is lehet az autó. Aztán hot rodok gyári, belevaló meg típusidegen motorral. Ha már motorok, életemben nem láttam még ennyi soros motort, flatheaddel meg pláne. A ‘70-es Malibu is telitalálat volt, kár, hogy csak egy eldugott hely jutott neki.

És hogy milyenek a német autók? Semmi sem makulátlan! A jürgenesítés főleg a modernebb autókat érinti, egy egész sor volt ezekből, de sajnos a klasszikusokat is kiváló érzékkel tudják tönkretenni. Sokszor álltunk értetlenül egy-egy megoldás láttán. De még a legigényesebbnek látszó felújításnál is mákos a festés, kicsit meg van karcolva itt-ott, kicsit lóg ez-az, kicsit görbe a díszléc. Azonban ezek az autók használatban vannak. Mindegyiknek van érvényes műszaki vizsgája, és akkor jönnek a rendszámok:

• Van a normál rendszám, nyilván a biztosítás egy nagyobb összeg
• A H-s rendszám minden öreg autót megillet, akár koszos az alja, akár nem. (de azért vannak bizonyos feltételek, aminek meg kell felelni)
• Van időszakos rendszám, hónaptól-hónapig. Az adott időszakban szabad használni a járművet, a maradékban meg projectelni lehet a garázsban. Tényleg, mekkora ötlet, nem? Ja, szintén kinézettől független.
• És van a piros rendszám, ez az útvonalengedélyes dolog, kb. mint a P otthon. Itt sem kérdezik, hogy hova lett a motorháztető a ‘32-es Ford roadsterről.
• Az egyedi rendszámok 10,2 Euróért pedig az évjáratra, a tulajra, vagy egyéb technikai részletre utalnak. Pl. GD Z28H egy Z28-as Camaro.

Röviden, nem ellehetetleníteni akarnak, hanem megpróbálják megteremteni azokat a kereteket, amiken belül a hobbyautós (is) jól érzi magát. Őszintén szólva, sokkal szimpatikusabb ez a rendszer. Tudunk elérhetőséget az NKH, Plakett Kft, vagy a muzeális bizottságok továbbképzéséhez...

Összefoglalva, remek kis hétvége volt, németesen jól szervezett, rock and rollal, malac fesztivállal, vicces army show-val fűszerezett autós-motoros találkozó.