Be kellett vezetnem ezt az új címkét, annyi olyan rendezvénnyel szembesültem az eseménynaptár szerkesztésekor, ahol 1965-nél húzták meg a vonalat. „Custom, hotrod, traditional” – kellemes hívószavak ezek, és látom is magam előtt az ide passzoló autókat, mégis szöget ütött a fejembe, hogy miért épp ez az egyezményes korlát. Hirtelen semmi jelentős nem jutott eszembe, ami az 1964-es modellév végén történt. Semmi olyan, amit ne lehetne ráfogni néhány évvel korábbra vagy későbbre.
Általában GM termékeken látom magam előtt a változásokat, így elsőre az 1964-es és ’65-ös Impalát képzeltem magam elé. Valóban más a stílus, generációváltás is, de nem ég és föld. Chevelle-nél semmi. A Chrysler szögletesedett, de nem változott drasztikusan. A Fordnál is történt egy generációváltás, ez talán jelentősebb módosításokat hozott.
De semmi olyat, mint pl. 1948-49 fordulója, amikor a különálló sárvédők helyett elterjedt a minden elemet egybe foglaló dobozforma. Shoebox, ugye. Vagy 1973-74, mikor a szigorodó lökhárító szabályzás miatt a legkisebb autók is hatalmas vasdarabokat kezdtek hordani elöl-hátul. Sőt, volt egy 1977-es szögletes méretcsökkentés is!
Persze az autó design fejlődése egy folyamatos változás, amelyben a gyártók egymást előzgetve, egymásra licitálva jönnek elő az új formákkal. Lassú átmenetek ezek, nem lehet olyan egyértelmű vonalat húzni, amit egy részvételi szabályzat igényel.
De mi van, ha nem is a változások miatt ez a határ, hanem valami újdonság miatt? Esetleg valami olyan indokolja, ami ekkor jelent meg. Mustang, póniautók, izomautók? Igen, ez valami egész más, itt lehet a kutya elásva. Mikor az egyik szabályzat magyarázatában megtaláltam az 1964½ és fiatalabb autók tilalmát, már biztos voltam benne, hogy rátapintottam a lényegre.
Egy ilyen határozott évjárat kikötésnél biztosan sérül valaki érdeke, de egyértelmű és betartatható így a szabály. 1964-es bemegy, 1965-ös kinn parkol, vagy otthon marad. Egy amerikai vagy nemzetközi találkozót így is megtöltenek a résztvevők.
Itthon egy hasonló korlátozás valószínűleg egyenlő lenne az öngyilkossággal. Azért én kíváncsi vagyok, hogy lesz-e olyan szervező, aki bevállal valami ilyesmit. Persze nem 1965-öt, 10-20 évet még nyugodt szívvel hozzá lehetne csapni.
Hozzászólások
Érdekes megközelítések, jó összefoglaló!
Nem lehet az elektromos rendszer?
"There is a gap of 80,000 to 100,000 in the 1965 VINs around June-July 1964 that coincides with the switch from a generator on the engines to an alternator."
Vannak olyan rendezvények is, ahol csak mechanikus műszerek lehetnek a járműveken. Olajnyomás, fordulatszámmérő, stb.