
5. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, Komárom
1966 Oldsmobile 88 - A
német low-for-show csapat
autói igazi show-t csináltak
1962 Bonneville - kicsit más
Custom beltér
Rengeteg épített, egyedi
motort állítottak ki
Mystery Gang - elmaradhatatlanok!
Ötödszörre rendezni egy találkozót már kisebb jubileum, Békési Robi és csapata rá is tettek még egy lapáttal az alkalom kedvéért. Rengeteg program, koncert, kiállító csalogatta az autósokat és nézőket Komáromba.
Nem is maradtak el, a résztvevők száma már pénteken egyértelművé tette, hogy a nyári rendezvények között Komárom "a" találkozó. A kisebb bulikat többen kihagyták, de akárkivel beszéltem, augusztus 11-13. fix bejegyzés volt a naptárában. Rengetegen hajtottak, hajtottunk az utolsó pillanatokig, hogy készüljön el az autó, érkezzen meg a rendszám, legyen meg a műszaki - Komáromig.
Az időjárás majd minden elképzelhető fegyverét bevetette a fesztivál ellen, de a hideg szél és a változóan erőszakos eső ellenére is sikerült túlteljesíteni a beharangozott 800 autós létszámot. Napsütéses, nyári időben talán el sem fértünk volna a falak közt, na meg a bejáratnál kapott ajándék hűtőtáska is nagy hasznunkra vált volna. Remek ötlet, kellemes meglepetés volt!
A folyamatos hírverésnek és az elfogadható távolságnak hála, a külföldiek soha nem látott létszámban tisztelték meg a fesztiválnak helyt adó Monostori Erődöt. Az egyébként megszokott három betű - három szám kombinációk jóformán kisebbségbe kerültek a cseh, szlovák, osztrák, valamint a rengeteg P és Z rendszám mellett.
A veterán import fellendülése és a Z rendszám igazi áldás a hazai amerikai autós életnek. Jót tesz a vérfrissítés, egyre többet látok a szívemnek oly kedves igazi tepsik és kemény sportautók közül.
A rengeteg új autó megvizsgálása a zsűri tagjaként komoly feladatot is jelentett. A formákon, az autók állapotán, a belefektetett munkán kívül igyekeztünk figyelembe venni az egyediséget, ötletességet is.
A mezőny szoros volt, néhány népszerű kategóriában csak rengeteg mérlegelés után tudtunk győztest hirdetni.
Nem ilyen volt a legszebb hatvanas évek kategóriája. Egyöntetűen az 1962-es Pontiac Bonneville-t jelöltük győztesnek, Glenn "Fireball" Roberts Daytona 500 győztes autójának négyajtós másolatát. A Pontiac így nem csak egy szép autó volt a hatvanas évekből, hanem a kor versenyhangulatának felelevenítője is. Nagyon tetszett, örömmel látnék még hasonló vasakat.
Jó volt látni a mozgolódást a custom autók frontján is, lassan nálunk is kialakulnak ezek stílusirányzatok, és végre van, aki nem fél a mattfeketétől. Gigamachine-ék Buick-ja ütött!
Úgy érzem, a résztvevők, kiállítók és a nézők számára is tartalmas hétvégét hozott az ötödik Komárom. A kérdés csak az, beférünk-e jövőre?
Hozzászólások
Helló!Nagyon faja volt a találkozó csak ne esett volna az eső!Nem para,így is jól éreztük magunkat,csak így tovább!!
Ez photoshop,Én sohasem hagyom nyitva a jobb hátsó ajtót meg a csomagtartót egyszerre.
Jó cikk!Jó fotók,főleg az a döntött kép a Lincolnról.:)
Jo volt csak kár hogy szombaton esett! :(((((
Király volt,bár az '59-es Eldorado-t nem láttam.Talán jobb is,biztos megvesztem volna...
Tök jó volt minden csak kár,hogy esett az eső.Amugy
imádok Komáromba járni mert nagyon szép hely, főleg
a Monostori-erőd
Mi is kinn voltunk haverommal, csak mi is szombaton. Az eső ellenére is király volt!!!
Mi is részt vetünk rajta. Minden nagyon király volt,az esőt kivéve. Az igaz,hogy a mi autonk csak V6-os CHEVI BERETTA de azért remélem,hogy nem nézitek le.Kár,hogy nincs róla kép. NA CSŐ LALIK !!!
csatlakozom gabi véleményéhez,naggyon jó volt.engem még az eső sem keserített el,bár remélem idén jobb lessz az idő.mindenkinek ajánlom,remek kikapcsolódás.
A HAVEROMMAL AZ ELSŐ ALKALOMTÓL LÁTOGATÓK VAGYUNK A KOMÁROMI TALÁLKOZÓN.REMÉLEM EZ SOSEM SZŰNIK MEG,MERT A LEGJOBB AZ ORSZÁGBAN !!!NAGY AMERIKAI AUTÓ-KAMION RAJONGÓK VAGYUNK,DE SAJNOS SAJÁT JÁRMŰ (MÉG)NINCS,DE KÉSŐBB SZERETNÉK...JA,IGEN,MÉG JÓ HOGY CSAK AMERIKAIT!!KERESSÜK HASONLÓ USA AUTÓ KEDVELŐ-RAJONGÓK ISMERETSÉGÉT!! ALEXGRAND1776@CITROMAIL.HU ÍRJATOK. STARS&STRIPES4EVER
Biztos jó programok voltak,némelyikre emlékszem is amikor feltámadtam a 3 napig tartó alkohol mámorból.De király volt az tuti az eső meg kit érdekel.
Igen mi is Con_man haverommal elsö alkalomtol fogva ott vagyunk a találkozon.A legnagyobb party az egész országban,soha nem tudom megérteni h miér tnem tudja közvetiteni vagy legalább bemondani az rtl klub.bezzeg a repülönapok azokat igen :D.Se baj a vélemény még mindig h csucsu gépek vannak szivdöglesztöen helyes lányok és oltárira pörög abuli és mindenki elengedi magát.Ami nagyon szivenüt az a Shelby Mustang és a Charger.de a többi is nagyon kemény jo a szervezés bár az ide kicsit rosszul sikerült a LOW RIDEReknél mert a tömeg egyszer csak megindult mert közelröl akartalátni és már a dombrol semmit nem lehetett látni igy eljöttünk a BIG FOOT ot nem is vártuk meg.De nagyon jo volt.JA és PEACE a jamaica-s félörültnek aki a betonpályán volt:D:D:D.
SZIASZTOK: NORBI és CON_MAN
Még talán anyni ha 2-3 éven belül még elado lesz a DODGE RAM a fekete 5.500 000 ért akkor az érdekelne.
csocsi sziasztok peace