v8cars.hu | Chevrolet Camaro, 1986

Chevrolet Camaro, 1986


Egy tipikus GM belső kialakítás bordó fekete színpárosítással


Szép tiszta motortér, melyet az 5 literes morot be is tölt


Szinte látom magam előtt, hogy egy nagy gázfröccsnél pörögnek a kerekek

Camaro Mánia

Akinek már volt valaha Camaroja, az nemigen panaszkodhat, mert elmondhatja, hogy megízlelte az amerikai autózás gyönyörét. A legtöbb amerikai autó kedvelőnek tetszik ez a típus függetlenül attól, hogy másod- vagy harmadgenerációs járgányról van szó. És sokakat ez ismertetett meg az USA autókkal. Gyermekkoromban, nekem is mindig egy Camaro volt az álmom és így kezdtem el érdeklődni a V8-asok iránt.

Hunor barátom is nagy Camaro őrült, volt neki már vagy három. A kedvence egy metállila versenycsíkos ’71-es SS volt, - talán azok a legszebb évjáratúak - csak kénytelen volt megválni tőle. De később kárpótolta magát egy ’86-os 5L-es tűzpiros géppel.

Mikor megvette 90 ezer km volt benne, és egy év alatt sikerült még 30 ezret belegyűrni. Szép fokozatosan át lett alakítva az igényeknek megfelelően. Először a gumik lettek lecserélve, előre 215-ös, hátra 245-ös került. A kanyarokban eléggé érdekesen mozgott a kocsi, amit a lengéscsillapítónak tulajdonított, de mégis a gumiabroncsokat cserélte le először, és ezzel rendeződött is probléma. A gyári hifi is le lett cserélve, ami egyébként nem rossz de csak jobb egy 6 CD táras autósmagnó, 180W erősítővel subwoofer hangfalakkal.

A motor már a megvétel előtt ki lett cserélve 2,8 L-esről 5 L-esre, - ez utóbbi azért jobban húz, - amit Hunor mindennap ki is próbált, mivel ezzel járt dolgozni. De fél év múlva ismét gazdát cserélt a kocsi, így csak ezek a fotók és az emlékek maradtak róla, de a volt gazdája nem búsul, ugyanis most egy ’81-es Camarot hajt.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • kicsiPUNK:

    !kép=comments/2025-03/67dff9c8684c0.jpg

  • Hatyi:

    Hahó! El van írva a C. válasz. Par N elli Jones. ;)

A lap tetejére