
Balaton V8, Szántód
Egy új találkozó előtt mindig megy a találgatás, hogy mire lehet számítani. Milyen lesz a helyszín, lesz-e kaja, lesznek-e programok, ki jön, és a többi. A találkozó után pedig, hogy lesz-e vajon következő, és ha lesz, elférünk-e majd megint.
Önmagában fél siker olyan helyre tenni egy többnapos rendezvényt, ahol készen áll az infrastruktúra. Mosdók, vécék, áram, vízpart, árnyék. A szántódi Rév kempingben mindez adott volt, így a szervezőknek, Párducnak, Coolcatnek és Chevelle68-nak máson is járhatott az agya a siker másik felének eléréséhez. Például mókás étel neveken. :)
Jól sült el ez az első kísérlet. Finom és megfizethető árú volt a kaja, szemközt póker folyt, távolabb Big Punk keverte a zenét, és a kemping végében ott volt a Balaton, amiben mi is megmártóztunk.
Erre a találkozóra is jutott új autó. A Rusty Rodders klubtag Johno Angliából hozta el megmutatni tűzpiros, jobbkormányos hotrodját. Az 1928-as Essex Super Six egy darabka történelem, évtizedekkel ezelőtt épült, először 1976-ban alakították át. Ma a ’32-es Ford hűtőrács mögött egy 350-es Chevy small block dolgozik.
Tréleren állt egy restaurálás előtti Corvette a nagyon első évjáratokból. Hiába legenda, nem rajongtam ezekért a kis sportautókért, amíg egyszer nem nyílt alkalmam alaposan megfigyelni az apró részleteiket. Azóta változott a véleményem, most is elidőztem mellette.
Az EK Auto ’68-as Impalája előtt többször is megálltam, az autó nem csak gyönyörű, de jól is megy.
Truck-1 bigfootját az Alpet Team truck trial csapat vontatója, egy több mint 25 méteres Ikarusz szállította, külön-külön is komoly látvány a két szerkezet. (Nem is tudtam róla, de az Alpet Team komoly eredményeket mutatott fel a Truck Trial Európa-bajnokságon.)
Azt hiszem mindenki, köztük a szervezők is csak pozitív tapasztalattal gazdagodtak, várjuk a folytatást!
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél az első kommentelő!