
16. ACCH nemzetközi találkozó, Kecskemét, 2010
Tökéletes helyszínen, jó infrastruktúrával, árnyékkal, vízparttal, koncertekkel, szuper időjárással várta az ACCH a 16. Nemzetközi Amerikai Autó Találkozó résztvevőit és látogatóit Kecskeméten. Az autósoknak tökéletes hétvégi kikapcsolódást biztosított a rendezvény, és a pénteken fellebbenő kósza hírek ellenére a nézőknek is bőven akadt látnivaló és szórakozási lehetőség.
Ennek ellenére az idén már egy kisebb amerikai autós találkozónak helyt adó Kecskemét nem volt kíváncsi a programra. Kempingezőként jó a szellős tábor, nem baj, ha nem mászkálnak idegenek a sátrak és autók között, de a szervezőnek érthető módon nem ez a célja. Nem ismerem a rendezvény egyenlegét, de az egészen biztos, hogy a szervezők, az árusok és a vurstlisok nem ünnepeltek pezsgővel a záró napon.
Pedig nem volt itt semmi hiba, nem hiányoztak a megszokott autós programok, volt felvonulás és gumifüst, délidőben szólt a v8, kis késéssel. :)
Gyakorlott találkozó látogatók a hazai autók többségét már ismerik, de a megújult vasaknak mindig nagy sikere van.
Az én két befutóm a Top Notch Company 1970-es Buick Le Sabre-ja és Caprice taxija volt. A kék Buick a klasszikus ötküllős Torq Thrust felniken gurulva sallangmentesen mutatta be, hogy milyen autók készültek 40 évvel ezelőtt. Öröm ilyet látni.
Sárga színével már messziről kellette magát a New York taxi témát bemutató Chevy, az amerikai négyajtós szedán iskolapéldája. De jó lenne egy ilyen napira!
Egyszer már áradoztam ötödik generációs Camaro láttán, most is vissza kell fognom magam. Nálam telitalálat a forma. Kecskeméten egy piros-fekete példánnyal találkoztam, a középkonzoljában az első generáció legendás kiegészítő műszercsoportjának aktualizált változatával. Kéne.
A fényképezőgép keresőjét megbolondította, de szenzációsan mutatott a zöldben az aranyszínű Prowler, a Chrysler konszern gyári hotrodja. 2002-ben készült az utolsó darab, a Plymouth megszüntetése ezt a típust is a süllyesztőbe rántotta. Ki gondolnál, hogy mindez lassan egy évtizede történt? Szalad az idő.
A helyszínt körbesétálva minden egyes autóhoz lehetne pár gondolatot fűzni, a lowrider különítményhez, az óriás lakóautóhoz, a Mustangok minden generációjához. De írhatok, fotózhatok bármennyit, egy beszámoló csak gyenge utánérzése lehet annak a forma és szín kavalkádnak, amit több évtized autógyártása képes nyújtani egy ilyen találkozón. Tessék jönni máskor!
Hozzászólások
Jó képek!és én is rajta vagyok:)
Jó képek!!!
Talán a nagy meleg, talán a más, de sajna tényleg kevés az érdeklődés, pedig a helyszín több mint tökéletes!
Szép autók szép, fényképeken.
Köszönöm az öszefoglalót.
Én csak szombaton ugrottam le, de azonnal szembetünt, hogy nem állt arányban a befektetett munka, és a hely milyensége a látogatókkal szenben... A terep nagyon jó volt, a színpad a kihangosítás a kivetítők, az árusok, a táborrész. Szóval minden adott volt egy nagyon jó kis találkozóhoz. Ráadásul az ország közepe Kecskemét, 80-100km belül elég sok nagyváros van, így nem értem, hogy viszonylag miért voltak kevesen. Az ország egyik legjobb találkozójává is kinőhetné magát.. Ok Komárom az más tészta, az már tradició azzal nehéz versenyezni, pedig ebben a helyszínben több potencia lenne.
szerintetek a chevrolet impala itt volt a találkozón mert én nem láttam 1974es fehér
De hol vannak az új vasak?
külföldön,vagy a garázsokban.
vegyél és lesz új..
:)
Lévén jómagam kecskeméti V8-as szomorúan láttam, hogy alig van látogató. Így utólag volt vagy 250 alutó (csúcsidőben), ehhez a 2500HUF sokaknak sok pénz. Kiviszi a két gyereket már 7500HUF.
Ok ott a koncert, de ezzel egyidőben az okos városvezetés ingyenes Rúzsa Magdi koncetret és nagy programválasztékot kínált a főtéren, INGYEN!
Így a tömeg inkább oda szivárgott..."érthető" módon.
Pedig nekem tetszett a tali...de lehettek volna többen is. Remélem nem először jöttetek a "Hírös" városba :-)))
Tényleg nem voltak olyan sokan nézők mint amire számítottunk,de a hely és a hangulat tényleg jó volt.Persze ehhez kellett a jó társaság is.
Az meg volt szerencsére :)