Hot Summer Nites, 2012. június
Évek óta nem látott égszakadás vetett véget percek alatt az e havi Hot Summer Nites találkozónak. Szemvillanás alatt ürült ki az SCS központ parkolója, hogy az időjárás letesztelje az öreg amerikai vasak vízzáró képességét.
Szerencsére ez már nem sokkal a sötétedés beállta előtt történt, így jutott pár óra az osztrák kollégák autóinak átnyálazására. Olyan ez a találkozó sorozat, mint itthon a Lurdy találkozók, azzal a különbséggel, hogy havonta csak egyszer gyűlnek össze. A résztvevők minden bizonnyal ugyan olyan jól ismerik egymás autóit, mint mi a hazai palettát, de idegenként érkezve garantált legalább egy áll leesés.
Nekem ez idén egy custom 57-es Cadillac mellett történt meg. A porba ültetett matt karosszéria kontrasztja a nagyszemcsés metál tetővel kedvemre való értelmezése az ötvenes évek világának.
Években nem sok, gondolkodásmódban viszont egy szakadék választja el ettől a másik kedvemre való autót, egy 1963-as Ford Falcon Futura kabriót. Valamiféle perverzió ez, hogy egyre jobban tetszenek ezek a csumpi autók is, de meg sem próbálok tenni ellene. Ez a Falcon jöhetne, úgy ahogy van, kéziváltóval, konzervdoboz műszerfallal.
Ugrás a hetvenes évekbe, két Plymouth Duster. Nekem nyilván a pukkantabb kellene, rajta az eladó felirat, 12.000 EUR. Oké, felejtsük el.
Rengeteg említésre méltó autó volt még, egy gyönyörű 65-ös Impala, 69-es GTO, egy fuselage Roadrunner, stroker Nova, és egy nem hibátlan, mégis így tökéletes első generációs Corvette. Ja, és ott volt Kaldy a Novával egy kis hírverést csapni a jövő hétvégi v8 kupának!
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél az első kommentelő!