1969-es Dodge Charger és 1982-es Pontiac Firebird Trans Am. Azt hiszem a két legendás gép közötti összefüggés nem igazán szorul magyarázatra - a televíziózás történetének két, középszerűnek is csak hatalmas jóindulattal nevezhető sorozatát mentették meg a biztos bukástól, sőt emelték mondhatni kult kategóriába.

Természetesen a Hazzard Megye Lordjainak Lee tábornokáról és a Knight Rider K.I.T.T-jéről van szó, a sorozatok igazi főszereplőiről. A Chargert ugyan azóta az emissziós megszorítások száműzték a gyártósorról, a Firebird (és a Camaro) kitartott. Egészen mostanáig.

Ugyanis ha hinni lehet a híreknek, akkor az F-body-k gyártásának utolsó évét írjuk és 2002-től újabb két legendától kell elbúcsúznunk. Mégis, ha vetünk egy pillantást bármelyikükre, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a GM komolyan gondolja a dolgot, hiszen az amerikai autógyártás két nagy múltú, sikeres példájáról van szó, amelyek a mai napig felpumpálják az adrenalint a rajongók szívében. Ki tudja, talán még bízhatunk Detroit józan ítélőképességében.

A Firebird az utolsó autók egyike, amelyek gyakorlatilag változás nélkül átvészelték az elmúlt harminc évet. Az új modell szellemiségében keveset változott - a külső és a technika modern, a végeredmény hasonló: bivalyerős motor, hátsókerék meghajtás, agresszív külső, és épp elég hely a hátsó ülésen két Tesco szatyornak.

A karosszéria jellegzetes Pontiac vonásokat mutat, híven illeszkedik a márka többi modellje közé, de ugyanakkor a fenyegető jelleget is megőrizte - s hálistennek sok más autóval ellentétben a Firebirdnél a látszat nem csal. A motortérbe pillantva rögtön nyilvánvaló, hogy van, aki még komolyan gondolja a "muscle car" fogalmát.

Ha az alapmodellt választjuk, akkor a motorháztetőt felnyitva egy 3791 cm3-es V6 néz velünk farkasszemet. 5200-on kétszáz rendelkezésre álló pacival és 4000-en leadott 305 Nm-el már ez is képes belódítani az 1510 kilós szörnyeteget, de persze nem ez az, amit igazából keresünk. A nagyágyú, egy harmadik generációs 5.7-es alumínium Chevy Small Block LS1-es a Formula és a Trans Am lökhárítója mögött rejtőzik, és igen, ugyanez hajtja a Corvette-et is, némi módosításokkal persze.

A módosításoktól nem kell megijedni, a Firebird mindössze 40 lóerővel teljesít kevesebbet, mint a nagyobb testvér, így egy igen tiszteletre méltó 310 lóerőt szabadít rá a kerekekre. Ha ez még mindig kevés, akkor befizethetünk a Ram Air csomagra, ami által amellett, hogy kegyetlen levegőbeömlőket és 17 colos alufelniket kap az autó, még 15 lóerővel nő a teljesítmény. Ez már 325, és akkor még meg sem piszkáltuk a motort...

A V6-os ötsebességes manuális vagy egy négyes automataváltóval rendelhető, a small blockhoz egy hatos kézi és egy négyes automata az ajánlat, a választás nem befolyásolja az árat.

Elől - hátul tárcsafékek, ABS és P215/60R-16-os gumik tartják az úton a madarat. A WS6 opció (amelynek része a már említett Ram Air csomag) csak a Trans Am-en rendelhető, és a teljesítménynövekedés mellet P275/40ZR-17-es papucsokat rak a Firebird alá.

Ilyen teljesítmény mellet ha valaki meg törődik a felszereltséggel, a Firebirdben nem érheti csalódás, kedvére válogathat a rendelkezésre álló opciók között, akár egy pokoli gyors bőrfotelt, akár egy száguldó koncerttermet szeretne - bőrülésekkel és az 500 Wattos nyolc hangszórós Monsoon rendszerrel mindkettő elérhető.

A V6-os beéri 14 literrel városban, 8 literrel országúton. A V8-asok persze valamivel többet fogyasztanak, de 310 lóerővel a motorházban ez kit érdekel?

Az alapmodell már $19,300-től a miénk, a Formuláért $24,480-at, a Trans Am-ért $27590-et kell fizetnünk, $31,600-at, ha azt szeretnénk, hogy hajunkat borzolja a szél.

Bármit hoz is a jövő, a Firebird nevet nem éri szegyen. Kegyetlenül jó autó, hatalmas (és még tuningolható) motorral, igényes formatervvel; vagyis minden, amit csak egy rajongó kívánhat, ha történetesen új autóra fáj a foga.

Az egyetlen felmerülő probléma az autóval kapcsolatban az, hogy az igazi rajongó feltehetően havonta lesz kénytelen új gumikat venni...