
Ford Nucleon, 1958
Atomautó szárnyakkal
Szárnyak nélkül
William Ford és a Nucleon
A makettet a Henry Ford múzeum őrzi
Az 1958-as Autó-Motor is beszámolt a Nucleonról
A II. Világháború lezárása után tovább folytak az atomenergiával kapcsolatos katonai kísérletek. A hidegháború fegyverkezési versenyében az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt nagy erőkkel dolgozott azon, hogy nagyhatalmi céljaik szolgálatába állítsák az új technológiát.
A kutatók már az ötvenes évek elején rájöttek, hogyan lehet a reaktorokkal villamos áramot előállítani, ezzel megnyílt a civil felhasználás lehetősége is. Az amerikai propaganda olcsó, tiszta, és korlátlan mennyiségű energiát vizionált. „Too cheap to meter” - mondta 1955-ben Lewis L. Strauss, az Egyesült Államok Atomenergia Bizottságának elnöke.
Hamarosan atomlázban égett egész Amerika, az általános közvélekedés szerint eljött az idő a hagyományos energiahordozók kiváltására. Az atomkor embere egy sokoldalú új barátot látott az atomenergiában, amit nem csak áram előállítására, hanem ételek tartósításától a gyógyszerkészítésig bármire használhat.
Ebben a naivan optimista időszakban jelent meg a Ford egy merőben új tanulmányautóval. Futurisztikus kinézet, hihetetlen hatótávolság, mindez károsanyag-kibocsátás nélkül, természetesen atommeghajtással.
A Nucleon formáját - mint megannyi más korabeli prototípusét - egyértelműen a rakétakorszak ihlette. Űrhajóra hasonlító áramvonalas karosszéria, egy darabból hajlított szélvédő, függőleges vezérsíkok. (Ezt utóbbiak nem minden képen szerepelnek.)
A Ford tervezőinek fejében megfogant utópia szerint eltűnnek a hagyományos benzinkutak, helyüket olyan állomások veszik át, ahol egyszerűen csak kicserélik a 8000 megtett km alatt lemerült telepeket.
Az autó energiaforrása a tengeralattjárókba épített reaktorok utcai használatra kicsinyített mása lett volna. Az elmélet szerint az autó víztartályából az urán hasadásakor keletkező hő segítségével gőzt állítanak elő, ami két turbinát hajt meg. Az egyik az autót mozgatja, a másik egy generátort táplál az elektromos fogyasztók számára. Munkáját elvégezve a gőz lehűl, és vízként visszakerül a tartályba. Az így bezárt rendszer körforgása egészen addig tart, amíg van hasadóanyag a reaktorban.
Mivel a reaktor könnyedén cserélhető komponensként szerepelt a terveken, az autó teljesítménye bármikor módosítható lett volna a tulajdonos igénye szerint. Képzeljük csak el, egy tizenezer kilométeres utakra hangolt kisétkű jármű pillanatok alatt sportos urániumzabálóvá alakítható! Ugyanakkor ez a fajta meghajtás elnémította volna a fülünknek oly kedves hangokat, amiket a kipufogó közvetít a jó öreg belső égésű motortól.
Az autó pickup szerű megjelenését funkcionális tényezők indokolták. A fülkét az első tengely elé helyezték, egyrészt, hogy az utasok minél nagyobb távolságra kerüljenek az autó hátuljában elhelyezkedő reaktortól, másrészt, hogy ne terheljék tovább a nehéz reaktorpáncélzat súlyát nyögő hátsó tengelyt. A szárnyak tövénél légbeömlőket helyeztek el a reaktor hűtésére.
Bár rengetegen hittek a sikerében - pletykák szerint még az amerikai állam is támogatta a fejlesztést - talán mondanom sem kell, hogy a Nucleon soha nem valósult meg. Hiába vártak rá, sem az ötlet alapját adó kicsinyített reaktorok, sem a könnyített védőpajzsok nem jelentek meg.
Hamarosan ráébredt a társadalom, hogy milyen kockázatokat hordoz az atomenergia, és a radioaktív hulladékok kezelése. Ebbe a képbe már sehogyan sem fért bele egy négy keréken guruló atomkatasztrófa, így a Nucleon feledésbe merült.
A mérnökök nagy álmáról ma mindössze egy 3/8-ad méretarányú makett tanúskodik, melyet a Henry Ford Múzeum őriz Michiganben.
Hozzászólások
Hát ez nem semmi!Erről még életemben nem hallottam.
Még jó, hogy nem lett belőle semmi. Biztos nagyobb kárt okozott volna mint a robbanómotor. Ha belegondolunk elég lett volna csak egy hobby atomfizikus a közel-keletről...
Bele se merek gondolni h mi történt volna egy esetleges tömegkarambol esetén ...
Az lett volna a 9/11 csernobilja