v8cars.hu | 8-track lejátszó javítása

8-track lejátszó javítása

Egy laikus szemszögéből, „csináld magad mozgalom” jegyében. Szeretek mindenfélét megjavítani és önállóan utánajárni a dolgoknak. Nem vagyok műszerész, pár CB rádió és monitor feltámasztása után neki mertem állni ennek is. A fotókat utólag készítettem, amikor nagyon ki volt terítve, akkor nem jutott eszembe, hogy fotózni is kéne, de a lényeget így is látni (még egyszer nincs kedvem koppra szétkapni). Mivel nem vagyok műszerész, ezért az alkatrészek általam leírt megnevezése és a szakszerű megnevezés közt eltérés lehet. !monokli

Ha vettél egy korhű rádiót, de nem szól szépen, „bugyog”, vagy az egyik oldalból csak halk sistergést hallasz miközben a végfokok melegszenek, viszont a kesztyűtartóba semmiképp sem akarsz „egérmozit”, akkor ezeket tanulmányozd! Az alany egy 1976-os Delco rádió, a leírás erre vonatkozik, évjáratonként kis eltérések lehetnek.

Az alany egy 1976-os Delco rádió, évjáratonként kis eltérések lehetnek


Szükséges szerszámok: csavarhúzók, 1/4 kulcs, kontaktspray, multiméter, forrasztópáka, gyantás cin, elkók (lehetőleg a 105 fokot bírók, így szinte örök darab lesz, alacsony RoHS értékre viszont ne szórd a pénzed, ennek max számítógépnél van jelentősége), ellenállások, diódák, rengeteg türelem, meg megértés a család részéről is, mert a szétszedett rádió sok helyet foglal, és időigényes is a javítás. :) Nálam kb. egy hétig volt szétborítva a teraszon, de az enyém „állatorvosi ló” volt, nem volt nagy baja, csak mire megtalálod mi a baj, az az időigényes (alkatrészköltség kb. 200 Ft, az idő a tétel!).

A hibák valószínűségi sorrendben:

Könnyű:

1., A rádió tetejének levétele után látsz egy kapcsolót az 8-track lejátszóra rögzítve, amit ha megnyomsz, aktiválja az 8-track lejátszót. Ha ez koszos, nem ad a végfokoknak áramot, jól mozgasd át! Amennyiben pattanó hangot hallasz és megszólal a rádió, akkor könnyen megúsztad, ha nem, lépj tovább!

Kapcsoló az 8-track lejátszóra rögzítve. Ha ez koszos, nem ad a végfokoknak áramot, jól mozgasd át!


2., Csatlakozó aljánál pufferkondenzátor, ha púpos, cseréld ki, ha a lábai letörtek, forraszd vissza! Értékre kb. 1000uF 16V a megfelelő. Vezetékek megtörését ellenőrizd, testkábel forrasztását nézd meg. A pufferkondi hibájára utaló jel elsősorban a skálaizzó hunyorgása, ami a hangerő növelésével egyre feltűnőbb lesz, „villog” a zene ütemére, szaggatva szól a zene, valamint „kapkodja” az áramot és csúnyán melegszik.

3., Hangerőszabályzó tisztítás, balanszgomb tisztítás, repedt forrasztások javítása, leginkább az 8-track egység csatlakozójánál fordul elő, ahol csatlakozik a „preamp” panelhez. A „preamp” panel nálam úgy „bukott le”, hogy nyugalmi áram mérése közben megmozgattam-tekergettem a panelt és mászkáltak a feszültségek (amennyiben így ellenőriznéd, gondoskodj a panel és a trafók testeléséről, különben megéghet a panel!).

Haladó:

1., A., Elkók, azaz elektrolit kondenzátorok. Az állástól és szimplán a korukból adódóan is kapacitást veszítenek, ezért a legelső hibaelhárítási mód az elkócsere. Az én rádiómban voltak „sima” elkók, ezeket arról lehet megismerni, hogy a negatív (az egyiknél a pozitív, még jó hogy megnéztem) jelölve van, a paláston fel van festve, hogy a + vagy a - a jelölt oldal. Cserénél a polaritásra figyelj! Jól nézd át a rádiódat, én háromszor is azt hittem, hogy „na végre, nincs több”, de volt... van ezüstszínű, sárga, kék, az ezüst színűek nagyon el tudnak bújni, mert fekvő elkók... :)

Vannak benne „bipoláris”, azaz NEM polarizált elkók is, ezeket arról ismered meg, hogy a feszültségérték után ott van, hogy NP. Tehát például 500uF 16VNP. Nos, ilyet nehéz szerezni (ha van is a kellő kapacitásban, akkor nagyon drága), ezért gyártani kell, a bipoláris elkó végülis két „szembefordított” elkó, szóval ha 500uF elkót akarsz, köss össze két 1000uF értékűt a katódok közösítésével, így: ____-___++___-____ , a két negatív lábat pedig forraszd be a régi elkó helyére! Azért kell dupláznod az értéket, mert ha így „gyártasz” bipolár elkót, a kapacitás megfeleződik, de a feszültségérték azonos marad.

Bipolár elkó gyártása


Lesz olyan érték, amit így nem tudsz előállítani. Kis eltérés felfelé nem baj sem feszültség sem kapacitás terén, tehát a példa kedvéért, ha 100uF 16VNP elkó kell, akkor Te fogsz két darab 220uF elkót és jó is lesz! Kevesebb ne legyen se kapacitásra, se voltértékre, különben kinyílik a teteje (jobbik eset), esetleg átmegy rövidzárba. Ökölszabályként „egy lépcsőt” eltérhetsz felfelé, tehát 16V helyett mehet a 25V, 330uF helyett a 470uF, így is úgy is annyi áramot fog tárolni, amennyit az adott áramkör megenged, szóval „ha muszáj” akkor megoldhatod így is, bajt nem csinálsz vele.

Vannak benne „tantál” elkók is, ezeket akkor cseréld, ha égésnyomot látsz rajtuk, ezekre nem jellemző a kapacitásvesztés, inkább rövidzárba mennek át és elfüstölnek. Tudni kell, hogy ezek szintén polaritásérzékenyek, általában egy festékcseppel jelölik a + oldalt, fordítva ne építsd be, mert „nagy durranás lesz” (a sima elkóval ellentétben a tantál robban, ha fordított feszt adsz neki). :) A tantálelkóknál viszont ne térj el úgy, mint a „sima” elkóknál, pár tized eltérés okés, de Voltokkal nagyobbat ne válassz. Mégpedig azért ne, mert ezeknek áramkorlátozó szerepük is van és „öngyilkos diódaként” védik a szinte beszerezhetetlen IC-ket a rádiódban (mire a „normál” elkó kinyílik, az IC-d helyén egy csinos kis kráter marad csak a panelon, a tantál meg robban és megszakad az áramellátás)!

1., B., Van egy teljesítményellenállás pár a „preamp” panel alsó-hátsó felén, fehér színű hasábok, a végfokokat látják el árammal. Mérd meg őket, nem lehetnek szakadtak, az ellenállásnak körülbelül egyeznie kell a belesütött értékkel (nálam a belesütött érték 0,47 ohm, mérve 1 ohm, belefér a szórásba, durva eltérés ne legyen). Amennyiben szakadt valamelyik, cseréld ki, teljesítményben olyat nézz, ami elegendő a végtranzisztor meghajtásához, ha gyengét választasz, elfüstöl (ez hivatott megvédeni a végfokot, ha rövidzáras hangszórót VAGY nyolc ohmnál kisebb hangszórót kötsz rá, tehát egyben biztosíték is).

1., C., Vannak benne kerámiakondik, amik kör alakúak és barna színűek, ezeknél viszont ragaszkodj az ugyanolyan értékhez, ha van rá mód. Három számot és egy betűt látsz rajtuk, például 380Z (nálam a „preamp” panel feletti kis kőporckondi meg volt szakadva, ami a „stereo” mód működéséért felelős)! Továbbá volt egy, aminek a közepe kilyukadt... 4 ohmos hangszóróval hajtás átka. :)

1., D., Találsz benne téglalap alakú csillámkondikat is változatos színekben, rájuk ugyanaz vonatkozik, mint a kerek kondikra, a hibáról árulkodik, ha foltos a panel a környékén, vagy a folyasztószer taknyos nyomot hagyott mellette, esetleg lepattant belőle egy darab (ez utal a túlmelegedésre). Ennek meghibásodása szintén a nem megfelelő hangszóróval hajtás következménye.

A kondik, tranzisztorok, diódák, ellenállások kimérésénél csináld azt, hogy amit kimértél, arra tegyél filctollal egy kis pöttyöt! Így tudod mikor maxoltad ki a dolgokat és nem dolgozol feleslegesen. :)

2., Ha ezekkel megvagy, és még mindig nem szól az egyik oldal, próbáld meg a „rossznak ítélt” végfokot megcserélni a működő oldaléval! Ha megszólal, a végfok jó, ami jó hír, mert ezeket a germánium tranzisztorokat nehéz beszerezni. Ha csend van, kénytelen vagy ilyen PNP germánium tranyót szerezni, régi lemezjátszó, orsós magnó jó beszerzési forrás lehet. A datasheet.com oldalon beírod a tranyód típusát, és a „kiszemelt” tranzisztor paramétereit összehasonlítod, így tudod, hogy megfelelő-e a cseredarab. Ha szól a „rossz” végfokkal a rádió, akkor következő pont (a végfokokat hűtőpasztázd be, a szigetelőlapkákat ne felejtsd ki se a tranyó alól, se az alátét alól).

3., Szedd ki az előerősítő „preamp” panelt (amin a hangerőszabályzó potméter van)! Nem lesz egyszerű, két választásod van: vagy a „preamp” panelből forrasztod ki a nyolc érintkezőt, vagy a „fő” alaplapból a négyet. Én az első megoldást választottam, így nem szükséges az ónszippantó (amit gyárthatsz is, sima injekciós fecskendő+tű kombó, de ez egyszer használatos), és tudod a panelt húzni felfelé (módjával, nehogy elrepedjen!). Multimétert vedd elő, diódákat és ellenállásokat mérd végig, a szakadtakat cseréld ki, a hangerőszabályzó potméter lábait forraszd át, ha látsz szenesedett ellenállást, cseréld ki (a színkódot olvasd le és ugyanolyanra cseréld, mint a régi)!

A „preamp” panelre kapcsolódik két transzformátor, itt a „tapintoszkóp” szerszámot kell használnod, ha valamelyik RENDELLENESEN melegszik, miközben a másik jéghideg, menetzárlattal van dolgod, a trafó cserére szorul. Ennek oka ugyanúgy a nem megfelelő ellenállású hangszóróval való eszetlen hajtás következménye, mert „minek lekapcsolni a cuccot, ha melegszik, ha már kifizettem, szóljon”. !monokli

4., Ha ezeken túl vagy és még mindig nem jó... akkor a hiba az 8-track egységben lesz, a hátsó panelján. Óvatosan szedd szét, a sorrend: „tányér” alján a zégergyűrű, „tányér” kihúzása, „tető” (amiben benne van a skálaizzó), kazettakilökő szolenoid, lejátszófej, sávváltó szolenoid, panel. A panelről a motor kábeleit forraszd le, sorrendet írd fel, a motor meghajtótranyójára vigyázz, a lábait ne törd le! Itt is mérni, mérni, mérni... Itt találsz egy sima elkót a panel közepe táján, ezt cseréld gondolkodás nélkül. Viszont vannak rajta olyan elkók, amik olyan kinézetűek, mint egy dióda (ezt a panelon jelzi is, hogy egyenirányító funkciója is van). Találsz rajta kis tranzisztorokat (van NPN és PNP vegyesen, MÉRJ), amennyiben valamelyik megszakadt, a datasheet.com oldalon találsz helyettesítőjét a típus beírásával, ami nálunk is kapható. :)

Apropó, PNP tranzisztor ismertetőjele, hogy a középső lába negatív, két szélső pozitív, tehát ha multival méred és a középső lábra a negatív tűt rakod, a szélsőkre meg a pozitívot, látnod kell valamennyi értéket diódavizsgáló állásban (kb 800-as számot kell látnod, kis szórás megengedett a két oldal között, de ha pl 100-as számot látsz az egyik felén (vagy nullát!), a másikon meg nyolcszázat, a tranyó már „átütött”, csere)! Fordított próbára szakadást kell látnod. Az NPN tranyó ennek pont az ellentéte, az negatív tápfeszültségre ereszt át.

Ha már itt jársz, pucold le a magnófejet, stb. (meg nézd meg, nem hagytad-e kint Te is azt a hülye rugót, ami a lejátszófejet pozícionálja). Még van két hibalehetőség, a szolenoidok megragadása, tehát 12 volttal teszteld le, hogy mozognak-e! Amennyiben nem, és nem vesz fel áramot sem, a benne lévő tekercs megszakadt, ha vesz fel áramot, és nem mozdul, zárlatos.

5., Amennyiben mindennel megvagy és a rádiód szépen szól, kezeli a hangszínszabályzó a mélyeket és a magasakat, nem melegszik, mindegyik oldal szól, akkor a multiméteredet tedd ampermérő állásba és mérj áramfelvételt! Kb. 4 ampernek kell lennie, ha ennyi, jól dolgoztál. Ha több, akkor a panelen lévő testelési pontokat nézd át, ahol kikopott a csavar alatt, ott ónnal pótold, ugyanígy járj el mindegyik ponton! Mérj a végfokokon nyugalmi áramot, ha nem az előírt értéket kaptad (datasheet.com, egyébként az enyémben 1,3V az előírás a Delco DS501 végtranzisztornál) a rádióban lévő trimmerpotikkal állítsd be (zöld színű trimmerek), gyanakodj a nyugalmi áram túllépésére, ha hirtelen feltekert hangerőnél fütyül a rádiód, a gyenge nyugalmi áramra a „bugyogás” utal, a lemerült elemes Sokol rádió-hang.

6., Ízlés szerint cserélj ékszíjat (ha nem találsz, én befőttesgumit használtam, teljesen jó), állítsd be a balanszot (ha nincs kivezetve az előlapra, akkor a „preamp” panelen lévő kis zöld trimmerrel állítsd be ízlés szerint, ha fenn lesz az előlap már nehéz hozzáférni, értelemszerűen középen „egyenletes” a két oldal, de ez ízlés dolga), takarítsd le az előlapot, örülj a rádiódnak, stb. :)

Balansz trimmer


Végül: a teszthez és egyébként is LEGALÁBB nyolc ohmos hangszórókat használj, ugyanis a mai négy ohmosak megölik a végfokokat... az alkatrészek hazai beszerzési forrásának a HQ elektronikát ajánlom (őket ismerem), a webshopban össze tudod vadászni az összes kelléket, segítenek is, ha kéred.

Utóiratként a nehéz javítási mód: vannak a rádióban IC-k. Ha mindent cseréltél és mégsem jó, sajnos valamelyik IC ment legelni. Ennek kicsi a valószínűsége, az IC körüli tantál elkók „önfeláldozóak”, felrobbannak, mielőtt az IC elfüstölne. Itt van az a pont, ahol vidd szakemberhez a rádiót, ő egyrészt beazonosítja az IC-t, keres helyettesítőt, meg a profi eszközeivel cseréli is. Hőfokszabályzott páka nélkül és ónszippantó nélkül az IC-k közelébe se menj. :) Maximum a hibát tudod behatárolni egy hajszárító és kartonlap segítségével. A kartonon vágj akkora lyukat, mint a vizsgálandó IC, a többi cuccot takard ki, és a hajszárítóval melegítsd az IC-t. Fülelj, ha hallasz bármilyen változást, ott a baj! Ez lehet gyenge forrasztás, lehet döglött IC... „Sima” pákával nem ajánlom a rámelegítést, inkább szólj egy műszerésznek, hogy forrassza át a lábakat, a hősokkot nem díjazzák az IC-k!

Remélem hasznosnak találtad, jó bütykölést! :)


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Zola:

    Inkább fordítva, a közelmúltbeli Cars mesefilmes Doc Hudson karakterre utal.

  • kicsiPUNK:

    Hornet név a Wikipédia szerint Hudson Hornet névből jött; aki pedig egy

A lap tetejére