Új csapágyakat, tömítéseket raktam bele.
Így utólag belegondolva talán nem is kellett volna szétszedni, semmi baja nem volt de mivel sokat állt és a vízpumpája halt meg, így a szétszedési vágy leküzdhetetlen volt.
Új csapágyakat, tömítéseket raktam bele.
Így utólag belegondolva talán nem is kellett volna szétszedni, semmi baja nem volt de mivel sokat állt és a vízpumpája halt meg, így a szétszedési vágy leküzdhetetlen volt.
Az eredeti motoról közben meg lehúztam a váltót ami megy rá az új motorra. A váltónak eddig semmi baja és ne is legyen.
Szétszedés után amikor a konverter kibukott egy felirat ütötte meg a szememet.
Tehát a konvertert szétszedték valakik, valamikor kb. 15 éve. Hamarabb nem lehetett mert ismerem a kocsi előéletét addig. Ez is jó hír , tehát a váltóhoz hozzá lett nyúlva, remélem akkor igen lelkiismeretesen tették azok akik csinálták.
Az összepontozás és a hegesztési varrat jól látható. Ha valaki felismeri az írását akkor jelentkezzen. :)
Csak a konvertert szétszúrni önmagában feleslegesnek tartom, általában váltójavítással együtt történik tisztítási céllal azért, hogy a frissen felújított váltóba nem kerüljenek bele az esetlegesen megbújó szennyeződések.
Az új motor és a valamikor felújított váltó egyesült.
Süllyedés.
Az erőmű kivételénél ketten voltunk, most mivel pont ebédidő volt nem volt szívem megzavarni a kollégákat,így egyedül raktam vissza, centinként eresztettem majd forgattam és helyeztem. Könnyebb volt mint gondoltam.
Meg is volt az első próbaút,eddig minden rendben.
Az első indításnál volt egy kis pánik, egy percnyi járatás után valami elkezdett szakaszosan csikorogni, persze teljesen el is rontotta a kedvemet, hogy az egész eddigi munkám semmit sem ér. Szerencsére pár indítás után ahogy bemelegedett eltűnt teljesen a bosszantó hang és azóta sem jött elő, remélem többet nem hallom. Sokat állt a blokk, valahová nem juthatott el az olaj rögtön, másra nem tudtunk gondolni. Nagy öröm, hogy a régi motornál hallható ketyegő hang megszűnt, itt most minden passzos, kicsit finomabban is kell hajtani amíg összekopnak a csapágyak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél az első kommentelő!