Amikor megérkezett Amerikából Győrbe a szekér és először elindítottam a gépet, ronda kattogást lehetett hallani az egyik hengersor felől ami ahogy melegedett a motor úgy csendesült el szépen fokozatosan. Hidegen durván szólt, melegen alig-alig. Kompresszió mérés, műszeres diag meg pár egyszerű vizsgálat semmi komoly hibát nem mutatott. Megállapítottuk, hogy ez egy sz@r hidrotőke lesz. Másik érdekesség ami használat közben derült ki, hogy amikor csak 4 henger ment mintha kicsit nehezen tudta volna gázadásra “összeszedni magát”, vagyis kicsi késlekedéssel indult el a másik 4 henger. De ez csak bizonyos sebességtartományokban volt észlelhető. Szóval úgy döntöttem használjuk a gépet és amikor kapok időpontot a szerelőmnél szétdobjuk és hidrotőke szettet cserélünk. Javasolták, hogy egy körrel az AFM-et nyírjam ki mert azzal mindig csak a baj lesz, de én inkább maradni akartam a gyári állapotnál. Hengerfej leszedés után jött a meglepetés, egy törött peremű dugattyú formájában. Érdekes módon ez pont az a henger volt ahol az AFM hidrotőke is döglött volt. Szerencse a bajban, hogy sem a hengerfej sem a hengerfal nem sérült, hajtókarcsapágyak és a csap sértetlen volt “csak” a dugattyú tetejének a széle egy darabon hiányzott. Aztán az is kiderült, hogy szívósor alatt lakó vezérlő panel egyik tömítése szakadt volt, így pedig érhetővé vált a bizonytalankodó hengerki-bekapcsolás. Szép kis Rockauto-s számlám lett no meg Éder-Vurdon is besegített egy alkatrész gyors beszerzésében. Cseréltük az összes liftert, komplett hengerlekapcs panelt solenoidokkal, persze a dugót meg minden mást amit ilyenkor még ki kell cserélni. Végül már Sporiék is örültek, hogy eltűnt a műhelyből a taliga mert sok helyet foglalt. :) De most olyan a motor hangja mint amilyennek lenni kell és észrevétlenül megy a hengerkapcsolgatás. Persze még óvatos használatban van, kicsit bejáratom de már újra úton van a verda.
Yess.
Hozzászólások
Szia !
Jó kis Mikulás napi olvasmány, sok sikert hozzá !
Még, hogy nem a méret a lényeg, he-he-he.................................
Gábor
lett!
A motor akkor kész. Következő projekt? Mármint ami ütemezve van.
Titkos. ;)