4. Cadillac Ranch összefoglaló
Eltelt néhány nap, letisztultak az élmények, gyűlnek a tapasztalatok, információk. Talán érdemes néhány szót szólni június első amerikai autós eseményéről a 4. Cadillac Ranchről, mely egyben a régió legnagyobb Cadillac találkozójává nőtte ki magát.
Gyönyörű idő, frissen nyírt pázsit, kristálytiszta levegő fogadta a Tanyacsárdához érkező autókat, vendégeket. Több száz látogató, 47 gyönyörű Cadillac, 15 Corvette, 42 egyéb típusú amerikai autó érkezett a találkozóra.
Megtisztelte találkozónkat Wahorn András Úr, aki a vele készített interjú során is nagy lelkesedéssel beszélt az amerikai és az oroszországi utazásuk élményeiről, és a Cadillac-hez fűződő kapcsolatáról. Jó volt látni, ahogy megsimogatta a „Véredényt” (’75 Cadillac Eldorado Convertible), miközben közös utazásukról mesélt. Igen, tehette ezt azért, mert a jelenlegi tulajdonos, Tamás Endre Úr elhozta találkozónkra, a szépen felújított Eldoradót.
Ugyancsak megtisztelt vendégünk volt Hochsteiger Mihály Úr, aki egy 1929-es Chevrolet volánjánál érkezett. Az eredeti állapotú gépkocsi jelenlétében néhány mondat erejéig megemlékeztünk a 100. születésnapjához közeledő Chevrolet múltjáról, jelenéről.
Mint minden évben, ezúttal is több Cadillac érkezett az Álomautó Múzeumból. A gyönyörű fecskefarkas évjáratok mellett egy igazi ritkaság is megjelent, egy 1974 es Cadillac Custom Victoria, halottaskocsi, benne az amerikai autógyártás márkáinak emlékeivel.
A sok szép Cadillac közül ez évben is kiemelkedtek a közönség díjas kocsik. A találkozó legszebb Cadillacje szavazáson, I. helyezést ért el Somogyi István 1947-es Cadillac Sedanja, melyet tulajdonosa több évi kitartó munkával restaurált. A folyamatot a gépkocsi mellett kiállított fotókon, mi is végigkísérhettük. II. helyezett az Álomautó Múzeum gyűjteményéből az 1958-as Cadillac Eldorado Biarritz Convertible lett, mely gépkocsi szinte minden évben elnyeri a közönség tetszését. III. díjat kapott, Bíró Sándor 1953-as nagyon szép zöld Cadillacje. Igényesen, precízen felújított autó, érdekes extra felszereltséggel. Reméljük a következő Cadillac Ranch-eken is megcsodálhatjuk ezeket a szépségeket.
Az autós programok mellett lovasbemutató is szórakoztatta vendégeinket. A „puszta ötös” ismét kivívta a közönség tetszését. Üde színfoltja volt ismét rendezvényünknek, a „gyermeksarok”, ahol arcfestés és rajzverseny foglalkoztatta a fiatal Cadillac nemzedéket. A gyermekek rajzait zsűri értékelte, a legjobbak ajándékot kaptak. Ebéd után a Jerry Lee Lewis Rock&Roll Service Band együttes szórakoztatta a résztvevőket. Fergeteges játékuk nem csak zeneileg, de látványban is emlékezetes marad.
Az elmúlt hetek időjárási frontjai persze nem kímélték rendezvényünket, többször is esőfüggöny takarta el a szépen felsorakozott gépkocsikat. Szerencsére a hangulat az eső elmúltával ismét jó irányba fordult. Rendezvényünk szponzorainak köszönhetően, a tombolasorsoláson ismét értékes nyereményeknek örülhettek a szerencsés nyertesek. Késő délután a lenyugvó nap sugarai kíséretében indultak haza vendégeink
Az, hogy rendezvényünk a visszajelzések alapján ismét sikeres volt, legfőképpen az évek során összekovácsolódott szervező csapatnak, A Tanyacsárda dolgozóinak, és természetesen a megjelent gépkocsik tulajdonosainak, a rajongó tábornak és az egyre növekvő létszámú látogatóinknak köszönhető. Jövőre is mindenkit szeretettel várunk a Cadillac születésének 110. évfordulóján.
Kuti Géza (boltos), szervező
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél az első kommentelő!