v8cars.hu | ACCH Overdrive 2009, Dunaharaszti

ACCH Overdrive 2009, Dunaharaszti

Sok éves hagyományt tört meg az ACCH azzal, hogy a tavaszi találkozót ha csak pár kilométerrel is, de Budapest közigazgatási határán kívülre helyezte. A helyszínválasztással a hangulatot is meghatározták, a családias, sütögetős irányt kijelölve.

A dunaharaszti Universum üdülőközpont ennek maximálisan meg is felel, a jól felszerelt faházak találkozókon még soha nem tapasztalt luxuskörülményeket biztosítottak.

Elszámoltam magam, azt hittem, hogy szombat lesz a fő nap, így pénteken ragyogó időben, nyugodt szívvel dolgoztam a saját autómon.

Aztán kicsit aggódtam, amikor szombat délelőtt, 8 fokban, szakadó esőben, maximumra állított ablaktörlővel közeledtem Dunaharaszti felé. Szerencsére mire megérkeztünk, elment a vihar, és a pénteki buli túlélői a jó idővel azonosítottak minket.

Szombat a sebek nyalogatásával telt, akik nem ijedtek meg a hideg víztől, szerencsét próbáltak a vízisí pályán is. Jót ebédeltünk az üdülő saját éttermében, néha pulóverben, néha rövidujjúban, de kellemesen telt a nap.

Az egyenruhában feszítő Policecaprice fülem hallatára kapta meg munkássága eddigi talán legnagyobb elismerését. „Hello, I’m from Los Angeles, and you look exactly like our policemen. Congratulations!”

Rég láttuk a csőrös AMC Matador kombit, és a ’64-es Impala kabriót is. Jó tudni, hogy egyben vannak, mozognak még. Az álomautó múzeum néhány autója ismét megmutathatta magát a napsütésnek. A Corvair mentőautó személyes kedvencem.

Egy kicsit hiányoltam az egyszerű, bevásárlóközpont parkolós összejövetelt. Nem a színpad, a koncertek vagy a nyüzsgés miatt, hanem a tavasszal megszokott intenzív autódózis hiánya miatt.

De nem fanyalogni akarok, az eltervezett családias bulira tökéletes a helyszín, remélem lesz még alkalmunk csoportosan visszamenni, és akkor majd okosabban kalkulálok, hogy ne maradjak ki semmiből.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • zuhi:

    Szia! van új weben, de talán van egy bontottam holnap megnézem.

  • Pé:

    Ez igen! Gratulálok! Gyönyörű és a színe is tökéletes!

A lap tetejére