1989 Chevrolet Beretta GTU

2019 - Kezdődjön egy újabb év

  • Végre-valahára megérkezett a karácsonyi ajándékunk. A tanulság, hogy az osztrák posta is a magyarhoz hasonló gyorsasággal dolgozik. Összesen egy hónap kellett hozzá, hogy túljusson a vámon és kiszállítsák, de végre megérkezett és ez a lényeg.

  • Az amerikai Beretta közösség minden évben a beküldött fotókból egy naptárt állít össze, amiben bárki szerepelhet. Az ideibe mi is bekerültünk, hiszen beszavazták az egyik képemet a legjobb 12 közé, amire nagyon büszke vagyok. Nagyon jó közösség, aminek sajnálom, hogy csupán így távolról tudok a részese lenni.

  • Az autóra már nagyon ráfért egy intenzív kezelés kívülről. Nem fűztem hozzá vérmes reményeket, hiszen egy fehér autón nem mutat akkorát egy polír, illetve a gyenge minőségű fényezést sem lehet megváltani, de mindent igyekeztem elkövetni, hogy kihozzam a maximumot.

  • Nem volt szörnyen rossz a helyzet, de többségében voltak a matt részek a legnagyobb felületeken, mint a motorháztető és a tető. Ezért egy tisztítást követően átgyurmáztuk a teljes autót, kapott egy "színfelújítós" polírozást és a végén egy waxréteget is.

  • Az eredmény pedig ez lett. Képen nem annyira jön ki a különbség, de élőben nagyon is észrevehető, hogy mi változott.

  • Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, szerintem a lehetőségekhez mérten ennél sokkal nem tud szebben kinézni.

  • A motortérre is ráfért már egy kiadós takarítás.

  • Amennyire tudtam igyekeztem eltüntetni a zsíros olajos maszlagot mindenről, meg persze ami műanyag vagy gumi volt a motortérben azt ápolóval is lekezelni. Ez mondhatni a "bevált recept".

Hozzászólások

  1. M.Tom  - 2018. január 8. 22:02

    Legközelebb már az enyémet is oda kell tenni a sorba; ha belefér a 2+ ajtó :)

  2. J.Acko  - 2018. január 9. 17:00

    Hát persze, hogy elférsz 4 ajtóval is! ;)

  3. cadillacv8  - 2018. március 4. 16:23

    Jóképű gépezet,párszor megperdültem anno utána Fehérváron mikor láttam,aztán eltűnt,de örülök hogy ismét mozgásban van és folyamatosan épül ,és egyre jobb állapotba kerül.
    Igazán dekoratív autó,nagyon egyedi kiállással,kapott egy jó gazdit ami nagyon ráfért már szegényre így a képek alapján .

  4. J.Acko  - 2018. március 6. 17:10

    Köszönöm szépen a dicsérő szavakat, az autó nevében is. Sok nyomát viseli az elmúlt lassan harminc évnek, amit az utakon töltött, de remélem, hogy szépen apránként tényleg kifogástalan állapotba tudom hozni (persze ilyen nem létezik, de azért álmodozni lehet)! A másik cél pedig, hogy minél több helyre eljussak vele, hogy lássanak az emberek ilyet is, ha már kb senki nem ismeri ezt a típust idehaza (tisztelet néhány kivételnek).

  5. MinnesotaiHighwayman  - 2018. július 10. 04:47

    Múlt héten láttam egyet és ha jobban belegondolok ez volt az első idén. Superbird vagy akár Daytona is gyakrabban jön szembe. Ez csak egy kis érdekesség azoknak, akik azt hiszik ezek még úton vannak az Államokban.

  6. J.Acko  - 2018. július 11. 09:09

    Pontosan úgy van, ahogy mondod. Odakint akkora ritkaság és annyira nem keresik, hogy a legnagyobb rajongói csoportjának alig több, mint 1500 tagja van az Államokban.

  7. MinnesotaiHighwayman  - 2018. július 12. 04:38

    J.Acko becsüld meg, eljön majd a nap, hogy elindul felfele az értéke.

  8. M.Tom  - 2018. augusztus 30. 13:39

    két ajtó meg négy ajtó az hat ajtó és két autó :)

  9. M.Tom  - 2018. augusztus 30. 13:41

    két ajtó meg négy ajtó az hat ajtó és két autó :)

  10. szállító81  - 2018. október 22. 20:18

    Tegnap láttam ezt az autót a Parkoló Parádén, nagyon jól eső érzés, hogy a kevésbé húzónévnek számító típusokat is megmentik, illetve ilyen jó karban tartják. Nagyon szép autó, remélem sokáig ilyen szép állapotban megmarad. Sok balesetmentes kilométert hozzá! Üdv.Gergő

  11. J.Acko  - 2018. október 22. 21:13

    Igyekszem mindent megadni neki, amit megérdemel, és igyekszem minél több helyen mutatkozni vele, hogy az emberek lássanak ilyet is. Habár az átlagembernek a szeme nem akad meg rajta, de szerencsére vannak olyanok is, akik meglepődve érdeklődnek arról, hogy ez miféle jószág is, mert még hasonlót sem láttak.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • zuhi:

    Szia! van új weben, de talán van egy bontottam holnap megnézem.

  • Pé:

    Ez igen! Gratulálok! Gyönyörű és a színe is tökéletes!

A lap tetejére