1989 Chevrolet Beretta GTU

2019 - Apróbb simítások #2

  • Hosszas keresgélés után nem is olyan messze találtam egy helyet, ahol normálisan, emelőre téve végeznek alsó mosást az autón. Nagyon szépen megtisztították a motor alját.

  • Szükség is volt rá, mert szinte minden vastagon olajos és zsíros volt a jobb első szekcióban.

  • Tisztán már jól kivehető volt, hogy a felhalmozódott olaj túlnyomó része a főtengely szimeringből került oda, hiszen teljesen megkeményedett már az évek alatt.

  • Íme az új szimering.

  • Következőnek a szelepfedél tömítését csereltük ki, mert itt is már régóta jól kivehető volt a szivárgás.

  • Íme a felhasznált tömítések. Sajnos a hátsó szelepfedél a "remek" hozzáférhetősége miatt nem lett levéve, mert ott egyelőre nem volt észlelhető szivárgás.

  • Mindezeken felül sajnos észrevehető volt egy minimális szivárgás a hátsó hengerfejnél. Még nem drasztikus, de mindenképp figyelni fogom.

  • Ezt követően leeresztettük a régi olajat, illetve a lehetőségekhez mérten a fagyállót.

  • A gyári olaj 5w30, így tavaly azt töltöttem bele. A tapasztalat viszont az volt, hogy főleg nyáron, egy-egy pesti dugózás, vagy hosszabb lámpás ácsorgásnál nagyon leesett az olajnyomás annyira, hogy a mutató (skála) kiakadt. Ebből tanulva inkább 10w40-es olajat vettem bele idején. Az első benyomás nagyon pozitív, a csere óta nem ment a legalsó tartományba az olajnyomás ebben a rekkenő hőségben sem.

  • Frissen bekevert fagyállót is kapott, egy ideig remélem jók leszünk.

  • Mostanában nem sok minden történt az autóval, csupán annyi, hogy kényszerhelyzetben nagyjából egy hónapra napi használatba állt és bizonyította, hogy milyen jó kis járgány. Egy szó nélkül tűrte a nem túl optimális napi 2-3km-t és nagy segítség volt, amíg a közlekedőedény parkolópályán volt.

  • Szürke téli hétköznapok, a téli álmot csak néha zavarja meg valami. Egy mosást, illetve egy kis "autentikus" kiegészítőt kapott az autó így karácsony előtt. Jah és sok dicsérő szót az előzetes műszaki szemlén...

Hozzászólások

  1. M.Tom  - 2018. január 8. 22:02

    Legközelebb már az enyémet is oda kell tenni a sorba; ha belefér a 2+ ajtó :)

  2. J.Acko  - 2018. január 9. 17:00

    Hát persze, hogy elférsz 4 ajtóval is! ;)

  3. cadillacv8  - 2018. március 4. 16:23

    Jóképű gépezet,párszor megperdültem anno utána Fehérváron mikor láttam,aztán eltűnt,de örülök hogy ismét mozgásban van és folyamatosan épül ,és egyre jobb állapotba kerül.
    Igazán dekoratív autó,nagyon egyedi kiállással,kapott egy jó gazdit ami nagyon ráfért már szegényre így a képek alapján .

  4. J.Acko  - 2018. március 6. 17:10

    Köszönöm szépen a dicsérő szavakat, az autó nevében is. Sok nyomát viseli az elmúlt lassan harminc évnek, amit az utakon töltött, de remélem, hogy szépen apránként tényleg kifogástalan állapotba tudom hozni (persze ilyen nem létezik, de azért álmodozni lehet)! A másik cél pedig, hogy minél több helyre eljussak vele, hogy lássanak az emberek ilyet is, ha már kb senki nem ismeri ezt a típust idehaza (tisztelet néhány kivételnek).

  5. MinnesotaiHighwayman  - 2018. július 10. 04:47

    Múlt héten láttam egyet és ha jobban belegondolok ez volt az első idén. Superbird vagy akár Daytona is gyakrabban jön szembe. Ez csak egy kis érdekesség azoknak, akik azt hiszik ezek még úton vannak az Államokban.

  6. J.Acko  - 2018. július 11. 09:09

    Pontosan úgy van, ahogy mondod. Odakint akkora ritkaság és annyira nem keresik, hogy a legnagyobb rajongói csoportjának alig több, mint 1500 tagja van az Államokban.

  7. MinnesotaiHighwayman  - 2018. július 12. 04:38

    J.Acko becsüld meg, eljön majd a nap, hogy elindul felfele az értéke.

  8. M.Tom  - 2018. augusztus 30. 13:39

    két ajtó meg négy ajtó az hat ajtó és két autó :)

  9. M.Tom  - 2018. augusztus 30. 13:41

    két ajtó meg négy ajtó az hat ajtó és két autó :)

  10. szállító81  - 2018. október 22. 20:18

    Tegnap láttam ezt az autót a Parkoló Parádén, nagyon jól eső érzés, hogy a kevésbé húzónévnek számító típusokat is megmentik, illetve ilyen jó karban tartják. Nagyon szép autó, remélem sokáig ilyen szép állapotban megmarad. Sok balesetmentes kilométert hozzá! Üdv.Gergő

  11. J.Acko  - 2018. október 22. 21:13

    Igyekszem mindent megadni neki, amit megérdemel, és igyekszem minél több helyen mutatkozni vele, hogy az emberek lássanak ilyet is. Habár az átlagembernek a szeme nem akad meg rajta, de szerencsére vannak olyanok is, akik meglepődve érdeklődnek arról, hogy ez miféle jószág is, mert még hasonlót sem láttak.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

A lap tetejére